Újabb 16 kilométerrel gyarapszik a jelenleg 24 kilométeres városi kerékpárút-hálózat. A bővítés mellett a már meglévő kerékpárutakat is fejlesztik, szélesítik. A jelenlegi 4 állomásos kaposvári közbringahálózat pedig 18 állomásosra növekszik. Ennek részeként 170 darab új, tisztán elektromos hajtású kerékpár kerül az állomásokra, valamint új, hagyományos biciklik is érkeznek a meglévők mellé. A fejlesztéseket az is indokolja, hogy a jelenlegi rendszer rendkívül népszerű, mintegy 16 ezer regisztrált használat volt az elmúlt évben.

„Tavasztól őszig hetente egyszer biztosan körbe kerékpározom a Desedát. Csodálatos a táj, és remek edzés a tekerés. A városban is gyakran használom a biciklit, a belvárosban az a legjobb közlekedési eszköz. Örülök, hogy bővítik a kerékpárutat, minél több helyre el lehet jutni két keréken, annál jobb”- mondta el a Helyi Híradóknak Jenei Zsolt, kaposvári középiskolás.

A kerékpárutak bővítésének célja az is, hogy a különböző városrészeket összekösse, ezzel is segítve többek között a munkába járást. A beruházásnak köszönhetően a jövőben Kaposfüred és Toponár is elérhető lesz majd kerékpárral, itt kétirányú forgalmat tesz majd lehetővé az épülő kerékpárút. Már megújult a Városi Sportcsarnokot a Deseda tóval – és az azt körülvevő kerékpárúttal – összekötő, mintegy 3,3 kilométer hosszú szakasz, melyre 68 millió forintot költött a város.