A „Kaposvári Egyetem már 2011-ben megalapította a Regionális Roma Stratégiai Tanácsot, amelynek célja a roma felzárkózás segítése a régióban. A Tanács kezdeményezésére jött létre 2012-ben a Kaposvári Egyetem Roma Szakkollégiuma, amelynek jelenleg mintegy 30 hallgatója van. A résztvevőknek az elmúlt időszakban tréningeket, nyári táborokat és a kulturális programokat is szerveztünk. Az egyetemista fiatalok a tudományos munka mellett a nehéz helyzetben lévő roma gyerekeknek is segítenek azért, hogy az oktatási rendszerbe maradjanak”- mondta köszöntőjében Dr. Podráczky Judit, a Pedagógiai Kar Dékánja.

Kezdetben a kar oktatói, később az egyetemi hallgatók is bekapcsolódtak a munkába. A tehetséggondozás mellett felzárkóztatást is végeznek a szakkollégiumban. Az intézmény szorosan együtt működik a Napkerék Egyesülettel és a Hangya Tanodával. 

A szakkollégiumnak ma már nemzetközi kapcsolatai is vannak, a fejlesztést a Hanns Seidel Alapítvány is támogatja.

„A tanulás segítése mellett fontos feladat a roma fiatalok társadalmi szerepvállalásának erősítése. Ebben is tudunk segíteni, csakúgy, mint a készségfejlesztő tréningek szervezésében”- mondta Fixl Renáta, az alapítvány magyarországi vezetője.

A szakkollégiumból az elmúlt öt évben 20 diplomás és 3 TDK győztes került ki. A fejlesztés mellett azonban nagy hangsúlyt fektetnek a kollégium vezetői az hagyományápolásra, a roma kultúra megőrzésére is. Ebből ízelítőt is kaptak a konferencia résztvevői. A Hangya Tanoda diákjai rövid kulturális műsorral kedveskedtek a megjelenteknek.