A rendezvénysorozatot az Európai Bizottság hirdette meg abból a célból, hogy az Európa-szerte megrendezésre kerülő helyi, regionális és nemzeti rendezvények révén vonzóbbá tegye a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést.

A szakképzés európai hetének hivatalos megnyitójára december 5-én, Brüsszelben került sor. A hét záróeseménye pedig a december 9-én, ugyancsak Brüsszelben megrendezendő díjátadó ünnepség. A hét során egymással párhuzamosan zajlanak majd európai, nemzeti, regionális és helyi szintű események az Unióban és a többi részt vevő országban, így Kaposváron is.

„A szakképzés európai hete egyedülálló alkalmat kínál arra, hogy széles társadalmi rétegeket szólítson meg, és ezáltal növelje a szakképzés népszerűségét saját közösségén belül és egész Európában. Ezen a héten nagyobb figyelem és érdeklődés irányul a szakképzés és szakoktatás terén végzett tevékenységére is” - mondta a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola megnyitóján Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője.

 A kaposvári szakképző iskolákon kívül Kadarkút, Tab, Barcs és Nagyatád egy- egy szakképző iskolája csatlakozott a szakképzés európai hetéhez.

 „A szakképzés révén gyakorlati készségek szerezhetők, olyan ismeretek és kompetenciák, amelyek igazodnak a munkaerőpiac igényeihez és lehetővé teszik a társadalomba való beilleszkedést. A mai esemény hozzájárulhat ahhoz, hogy az érdeklődők megismerjék a szakképzés előnyeit„ - hangsúlyozta Agócs Attila, a Lamping József Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója.

Az intézményben óriási volt az érdeklődés a rendezvény iránt. Diákok, szülők és második szakmát tanulók egyaránt kíváncsiak voltak az iskolára, ahol szeptemberben új képzések is indultak. A korábbi hat szakmai csoport 18 szakmája mellett ez évtől már fodrász, kozmetikus, földmérő-térinformatikus képzés is indult, és ismét lehet jelentkezni sportosztályba is.