"Magas színvonalú előadásokkal, inspiráló szakmai programokkal, nagy érdeklődés mellett zajlott az idei biennále, amelyen egy héten keresztül az elmúlt két év legjobb hazai produkcióit láthatta a közönség" - idézik az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben Novák Jánost, az ASSITEJ Magyar Központjának elnökét.

 A versenyprogramban 26 előadás szerepelt, amelyeket Gabnai Katalin drámatanár, színikritikus válogatott ki. A versenyen kívüli előadásokat és a meghívott külföldi darabokat a Small Size - Performing Arts for Early Years, illetve az ifjúsági előadásokat támogató Platform Shift+ nemzetközi fókuszprogram keretében tűzték műsorra. Így a magyarországi produkciók mellett két határon túli magyar, valamint egy lengyel és egy spanyol társulat is bemutatkozott a fesztiválon.

 A színházi biennále kísérőrendezvényeként a kaposvári BábSzínTér utcai programjai várták az érdeklődőket és a fesztivál kezdő napján rendezték meg a Platform Shift+ Kreatív Fórum konferenciáját A digitalitás, mint varázslat címmel - tájékoztatott Novák János.

 Az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében immár kilencedik alkalommal megrendezett seregszemlén az elmúlt két évben Magyarországon bemutatott legjobb gyermek- és ifjúsági színházi előadások, színházi-nevelési programok vettek részt, korcsoportos bontásban.

 A versenyprogramban szereplő előadásokat szakmai zsűri értékelte: Szűcs Mónika színházi szakíró, tanár, az Ellenfény szerkesztője; Fabók Mariann színművész, a Fabók Mancsi Bábszínháza bábos mesemondója; Turbuly Lilla, költő, író, színikritikus, a Kútszéli Stílus és a Tánckritika szerkesztője; valamint Gombos Péter, a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának tudományos dékán-helyettese, gyermekirodalom- és olvasáskutató.

 Az Új generációs zsűri tagja volt Horváth Dominika, a Kaposvári Egyetem látványtervező szakos hallgatója; Kanizslai Cintia, a Kaposvári Egyetem tanító szakos hallgatója; L. Nagy Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakos hallgatója és Cserős Péter Márk színész, a Kaposvári Egyetem óvodapedagógia szakos hallgatója.

 A zsűri az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díjával jutalmazta a legkisebbeknek szóló előadások közül a Griff Bábszínház Pötty című produkcióját, a gyerekszínházi előadások közül a Ciróka Bábszínház A lepkeoroszlán című előadását, a legjobb ifjúsági színházi előadások közül pedig a Káva Kulturális Műhely Peer Gynt című produkcióját.