Az országban a praxisok 32%-a, Somogy megyében 26,8%-a, azaz 48 háziorvos kezdte meg a szűrést. A megyében a folyamatosan ütemezett meghívások során 10 ezer, 50-70 év közötti férfi és nő lakos kapott meghívót, közülük – tekintettel az új, még sokak számára ismeretlen szűrésnemre – csak 18,7% jelentkezett. Az országos megjelenési arány is hasonlóan alacsony, 20%. Ez azért sajnálatos, mert az időben felfedezett, tünetmentes vastag- és végbélrák magas hatékonysággal gyógyítható.

A szűrésre a meghívottak előzetes ütemezés alapján véletlenszerűen kiválasztással kapnak meghívót, a program során a praxis minden páciense lehetőséget kap a szűrés lehetőségére.

A szűrés menete kétlépcsős. Első lépés a székletben található rejtett vér laboratóriumi kimutatása. Ehhez egyszerűen, otthon elvégezhető mintavétel szükséges, melyhez a háziorvostól egységcsomagot kell átvenni, majd a mintavétel után azt térítésmentesen postára adni.

Második lépésként a széklet-vér teszt eredménye alapján a nem-negatív eredményt adó személyeket háziorvosuk késedelem nélkül beutalja a kijelölt intézmények gasztroenterológiai osztályára, ahol a tisztázó kolonoszkópiás, végbéltükrözéses vizsgálatot, esetleges polipeltávolítást elvégzik. A vastagbéltükrözés igazolhatja, hogy valóban van-e tumor a szervezetben, vagy feltárja a vérzés egyéb okát.

A szűrés azért fontos, mert az Európai Unión belül Magyarországon a legmagasabb a vastag- és végbéldaganatok okozta halálozás aránya, ennek csökkentése érdekében kormányzati és egészségpolitikai prioritásként kezelik a vastagbélrák-szűrési program országos kiterjesztését.