A városházi rendezvényre a települési önkormányzatok képviselőit, civilszervezeteket, oktatási intézmények és egyházak vezetőit hívták meg, de részt vett a rendezvényen, Heffer Attila, városi rendőrkapitány is. A házigazda, a Napkerék Egyesület, mint a Somogy Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház működtetője volt.

A gyerekek ünnepi műsora után Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere azt mondta: "Kaposvár nemcsak beszél, de tesz is az esélyegyenlőségért".

Az alpolgármester beszélt arról is, hogyan segíti a város vezetése a lakókat. „Mintegy 235 millió forintot különített el a kaposvári önkormányzat idén szociális feladatokra. A rendkívüli gyermekvédelmi támogatások mellett az első osztályos diákoknak ingyen tolltartót adunk, a felsőoktatásban tanulókat albérleti és kollégiumi támogatással segítjük, kérhető beiskolázási segély, szociális gyógyszer támogatás, és Bursa Hungarica is. Ezek a kedvezmények 3000 kaposvári gyerek életét segítik" - részletezte Dér Tamás, hogy milyen a szociális juttatásokért folyamodhatnak a város polgárai. 

Az esélyegyenlőség azonban nem csupán pénzkérdés. A szemléletünknek és hozzáállásunknak is meg kell változni ahhoz, hogy eltűnjenek az előítéletek. Egyebek mellett erről is beszélt előadásában Sárdi Péter, a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács elnöke.               

Az érintetteknek is kell azonban tenni az előítéletek csökkenéséért. Hiába a sok segítség, ha a kisebbségben élők nem tesznek magukért, azért, hogy megváltozzon a többségi társadalom véleménye róluk.

"A gyerekeket taníttatni kell, a tehetséges faitaloknak egyetemre kell menni, a felnőtteknek pedig dolgozni kell. Csak így tudnak beilleszkedni a társadalomba a kisebbségek, legyenek azok vallási, vagy etnikai kisebbségek" - mondta Bogdán Imre, a Napkerék Egyesület elnöke.