2010 óta negyedére csökkent a bűncselekmények száma megyénkben, míg a nyomozások eredményessége nőtt. Somogyban tavaly 16 rablás történt, valamennyit felderítették, az elkövetőket bírság elé állították – hangzott el a napirendek tárgyalása előtt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. évi munkájáról, a közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóban.

Molnár Gábor ezredes, megyei főkapitány kiemelte: a közbiztonság növekedése köszönhető az önkormányzatok által telepített kameráknak is.

„Az idegenforgalmi szezonban kétszázzal kevesebb bűncselekmény történt, mint két éve, míg autólopás egyáltalán nem volt. A közlekedési balesetek számának csökkentésében még van mit előrelépni, ám a megváltoztatott sebességmérési rendszernek köszönhetően 55-tel kevesebben haltak meg az ország útjain. A Somogyban sajnálatos módon bekövetkezett 22 halálos baleset figyelmeztet, hogy tovább kell növelni a közlekedés biztonságát”- ismertette az adatokat a rendőrkapitány.

 A közgyűlés tagjait Neumayer Ágnes, a NIF Zrt. projektiroda vezetője tájékoztatta a 110 km/órás sebességre tervezett 67-es út építésének állásáról, mely szerint a Kaposfüred – Látrány 33 km-es szakasza ősz végéig befejeződik, míg a Látrányt elkerülő 9,9 km-es szakasz építése a jelenlegi útszakasz kiszélesítésével az év vége felé kezdődhet meg.

Németh Zsolt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatóságának vezetője az új 67-es út üzemeltetésével kapcsolatban elmondta, hogy nem csak a jelenlegi általuk üzemeltetett 1667 km-es somogyi úthálózat növekszik ezzel a beruházással, a feladatok is megnövekednek.

„Egy komplett autópálya mérnökség gépparkja érkezik hozzánk, ami új munkatársak felvételével és a jelenlegi telephely bővítésével jár”- hangsúlyozta Németh Zsolt. 

A szakember az egyéb somogyi útberuházásokról szólva kiemelte a Magyar Falu Program keretében idén megvalósuló építkezéseket. Két ütemben nyolc útfelújítás kezdődik Somogyban 2,5 milliárd forint értékben. Az elsők között Darány belterületén erősítik 11,5 tonnásra a burkolatot, elkészül a Drávatamási bekötőút, Kaposvár és Fonyód között Osztopánnál zajlanak majd munkálatok és folytatják a somodori bekötőút felújítását. Második ütemben Somogyvárnál, Somogyudvarhely és Berzence között, Ráksi térségében és Kánya belterületén kezdődnek felújítások várhatóan októberben.

Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy lezárult a SomFALU-2019 pályázat, melyre 26 pályázat érkezett több mint 10 millió forintos igénnyel. A TOP Projekt Bizottság döntése értelmében valamennyi pályázatot támogatták a nyolcmilliós kiírás erejéig.