A magyar kosárlabda sportág történetében egyedülálló módon a Kaposvári Kosárlabda Klub teljes csapata részére biztosított szponzori autókat a Spirit Autó Kft.

A csütörtöki ünnepélyes szerződéskötést követően a kosárlabdacsapat a Kossuth téren vette át a Seat Leon TSD típusú személygépkocsikat. A járműveket a csapat játékosai, valamint a szakmai stáb tagjai használhatják majd a szezon során egy éven keresztül.

„A kosárlabda klub logójával felmatricázott autók még inkább ismerté tehetik a csapatot, ez pedig újabb szurkolókat vonzhat a meccsekre”- mondta Monok Tibor, a Kaposvári KK ügyvezetője.

Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere az aláíráskor pedig azt emelte ki, hogy öröm a város számára, hogy akadnak olyan erős helyi vállalkozások, amelyek a sportot is támogatják.

Kaposvári Kosárlabda Klub a város egyik legeredményesebb sportegyesülete. A csapatnak több mint 25 éve foglalt helye van az NB I-ben, és a nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak már. A nézők száma is folyamatosan gyarapodik, a kosaras fiúk nagy kedvencek a városban.

Az együttes tagjai már nyáron megkezdték az idei szezonra való felkészülést. Legutóbb a paksi V. Morgen Ferdinánd nemzetközi tornán a döntőben a cseh Desktone Turi Svitavy csapatát verték meg Fekete Ádám fiai. Hazai pályán pedig először pénteken este láthatja a gárdát a közönség az Orosz László Emléktorna helyosztóján.