Az intézmény ezentúl a Fő utca 57. alatt várja a Tanulás Könnyítő Program iránt érdeklődőket. „A központ átadása egyaránt mérföldkő a Vadvirág Alapítvány és a kaposvári gyermekes szülők életében. Hiszen végre van egy olyan hely, ahol minden a játékos fejlesztést és tanulási motiváció előmozdítását szolgálja”- mondta Kárpáti Anikó, a Vadvirág Alapítvány szakmai vezetője.

Az elmúlt évek során egyre népszerűbbé vált a Tanulást Könnyítő Program, ma már mintegy 100 kaposvári és környékbeli gyermek vesz részt a különböző foglalkozásokon. Ezért vált szükségessé, hogy a Tanulás Könnyítő Program egy saját központban működjön, Kaposváron.

„Régi vágyunk vált valóra a központ megnyitásával. Az, hogy kinőttük a régi helyünket azt bizonyítja, hogy a TKP módszer működik és egyre több gyermeknek jelent kézzel fogható segítséget a tanulásban és a mindennapokban. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a foglalkozásokon résztvevők tanulási motivációja nő, tanulmányi eredményeik és órai magatartásuk javul, önbizalmuk pedig meredeken emelkedik” – tette hozzá a szakember.