A katasztrófavédelem tisztjelöltjei és a tűzoltószakképzésben végzettek ünnepélyes kibocsátóját február 15-én tartották Budapesten, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban, ahol százhuszonkét tűzoltó és tizenhét tisztjelölt tett fogadalmat. A frissen esküt tett tűzoltók közül nyolcan ezután Somogy megyében teljesítenek majd szolgálatot. 

Az újoncokat Wéber Antal tűzoltó dandártábornok köszöntötte hétfőn, első szolgálati napjukon. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója úgy fogalmazott a tiszthelyetteseknek, hogy a rendészeti képzés teljesítése egy mérföldkő ugyan az életükben, de a tanulásnak ezzel még koránt sincs vége. A szolgálat ellátásához tudásra, alázatra, jó fizikumra és megfelelő mentális felkészültségre van szükség. A tábornok felhívta a tűzoltók figyelmét arra, hogy a továbbképzés és az egyéni fejlődés lehetősége nyitva áll előttük a szervezeten belül, ehhez kitartást és jó egészséget kívánt nekik. 

A továbbiakban Tarlós István tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese szólt az újdonsült tűzoltókhoz. Kiemelte, hogy a tiszthelyettesek egy olyan összetartó, egymásra figyelő közösségnek lettek részesei, amelyben a bajtársiasság és a csapatmunkában való aktív részvétel alapkövetelmény. Az igazgatóhelyettes arra kérte az új felszerelőket, hogy legyenek méltók az egyenruhához és viseljék büszkén azt, feladatukat pedig mindig felelősséggel, legjobb tudásuk szerint lássák el.

A nyolc új somogyi tűzoltó közül Ferenczi István, Orsós Ferenc, Pájer Patrik és Zsebi Attila tűzoltó őrmesterek Kaposváron, Verőczi Alex tűzoltó őrmester Nagyatádon, Fadgyas Patrik tűzoltó őrmester Barcson, Lenner Olivér tűzoltó őrmester Marcaliban, Éberhard József tűzoltó őrmester pedig Siófokon szolgálja a jövőben Somogy megye biztonságát.