Az ünnepi istentiszteleten arról is megemlékezett a gyülekezet, hogy kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnáziumot 25.  éve  hozták létre,  amely azóta óvodával is bővült.

Az ünnepségen a város elöljáróin kívül egyházi méltóságok is részt vettek, így ott volt többek között Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Varga László katolikus  megyéspüspök, valamint az evangélikus egyház helyi lelkészei Pongrácz Máté és lelkész felesége is.

Az istentisztelet után a református iskola udvarában felavatták azt a szoborkompozíciót amely  a somogyi reformátoroknak állít emléket.  A plasztika Sztárai Mihályt, Méliusz Juhász Pétert, Kálmáncsehi Sánta Mártont és Szegedi Kis Istvánt ábrázolja. Az elődöket  Bellai Zoltán református lelkipásztor méltatta, aki egyebek mellett arról is szólt, hogy a korai reformátorok kijelölték az utókornak az utat, melyen ma is járni kell.

Új emléktábla és szobor emlékeztet a reformáció 500. évfordulójára