A lap keddi cikke szerint a tárca azt is jelezte: a képzések fejlesztése nem jelenti azt, hogy a kormány a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításán gondolkozna, egyszerűen a honvédségi utánpótlás megteremtése a cél. A minisztérium szerint a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont, hogy „az iskola katonai szervezet által történő támogatása” biztosított legyen, másrészt hosszú távon az országos lefedettség
megvalósuljon.

Jelenleg 68 középiskolában folyik honvédelmi nevelés a Honvéd Kadét Program keretében, és további intézmények jelezték csatlakozási szándékukat. A 2019/2020-as tanévben több mint 2000 diák vett részt emelt szintű honvédelmi nevelésben – írta a Népszava.