A program 12 éve indult, ez idő alatt már csaknem 5000 kaposvári gyermek neve került fel a fák ágaira.  A szeptemberi ünnepségen a 2018 májusa és 2018 júliusa között született gyermekeket köszöntötték.

Az emléklapokat – rajtuk a fára került levél bronzmásolatával – szokás szerint Szita Károly polgármester adta át. Az első életfákat már 17 éve, hogy elültették. Ezt követően állították az első bronz Életfát, a rajtuk szereplő gyermekek közül többen ma már 13-14 évesek. A második Életfára felkerült első levélkék névadói közül többen pedig már 8 évesek.

Az életfára a Kaposvárra született gyermekek nevével és születési dátumával ellátott levélkék kerülnek fel, valamint azoké, akik ugyan más városban látták meg a napvilágot, de már állandó kaposvári lakosok.

Az első fát 2006-ban állították, a 2011-ben állított második Életfa is hamarosan be fog telni, mivel ezen 3600 gyermek neve fér el, és már meghaladja a 2800-at. Amint elfogynak a helyek az ágakon újabbat fog állítani a város.