A képviselők által elfogadott előterjesztés szerint a város a tavalyinál 7 millió forinttal többet szán erre a célra, s a 12 esemény közül az elsőt, Kaposvár legnagyobb múltra visszatekintő programját, a Csokonai Vitéz Mihály Dorottya vígeposzának történetére alapozott Dorottya-napokat február elején nagy sikerrel rendezték meg a somogyi megyeszékhelyen.

A kétévente sorra kerülő Kaposvári Nemzetközi Assitej Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé május 7. és 12 között lesz a városban, amelynek Fő utcája erre az időre szabadtéri színházi negyeddé alakul, elősegítve ifjúsági, csecsemőszínházi előadások és osztálytermi produkciók megismerését, elterjedését.

Kaposvár legnagyobb összművészeti rendezvényét, a Rippl-Rónai Fesztivált május 25. és 28. között tartják. A fesztivál kiállítótéri és utcaművészeti programokkal közvetlen találkozást biztosít a művészeti ágak sokaságával, egyúttal betekintést enged, bevon az alkotás folyamatába is. Szervezői az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően tovább nyitnak a fiatalok felé: teret biztosítanak a kísérletező művészeti ágaknak, az alternatív zenei világ szereplésének is, a zenei programok összeállításakor pedig törekednek a népszerű, ám magas művészeti értéket képviselő produkciók meghívására, s az igényes, de helyben még kevésbé ismert művészek bemutatására.

Kiemelt esemény lesz a július 7. és 13. között zajló Nemzetközi Ifjúsági Labdarúgó Fesztivál, amely nemcsak foci-, hanem kézilabda-, röplabda- és kosárlabdatornát is magába foglal. A megmérettetésre 4 kontinens 25-30 országából több mint 200 csapatot várnak.

Bekerültek a támogatott rendezvények közé a Nyári Színházi Esték is. Az előadások helyszíne korábban a szentjakabi bencés apátság romkertje volt, a helyszín azonban felújítás alatt áll, a darabokat ezért júliusban minden csütörtökön a Szivárvány Kultúrpalotában, illetve a Vigasságok terén láthatja a közönség.

A Vaszary Képtárban országos érdeklődésre számot tartó tárlat nyílik augusztusban. A "méltó kiállítás" megtartásáról még folynak az egyeztetések, egyelőre annyi biztos, hogy a város 3 millió forintot szán rá.

A somogyi megyeszékhely augusztus 13. és 19. között immár kilencedik alkalommal ad otthont a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválnak. A hazai és a nemzetközi zeneszerető közönség kedvelt rendezvényének művészeti vezetését 2015 óta Baráti Kristóf hegedű- és Várdai István csellóművész látja el.

Ugyancsak helyet kapott a nagyrendezvények között a kaposváriak körében rendkívül kedvelt, a helyi értékeket bemutató, az identitástudatot erősítő Miénk a város elnevezésű fesztivál, amelynek szeptember 7. és 9. közötti igényes szórakoztató programjai, köztük esti koncertjei az elmúlt évek tapasztalatai alapján több ezer érdeklődőt vonzanak.

A műsorban országos hírű előadók és a helyi művészek egyaránt fellépési lehetőséget kapnak. A tervek szerint idén Deák Bill Gyula-, Supernem-, 30Y-, Fish!-, Fran Palermo- és Middlemist Red-koncertre is sor kerülne a városban.

A szeptember 14-én és 15-én zajló Méz Fesztivál a somogyi méhészeti termékeket népszerűsíti, és felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozás fontosságára.

A decemberi Kaposvári Adventet azért szervezik, hogy a város polgárai átélhessék a meghitt, "békebeli" adventi hangulatot, részeseivé váljanak az ünnepi eseményeknek, megismerhessék a karácsonyváró időszakhoz kapcsolódó szokásokat.

A hagyományoknak megfelelően szilveszterkor tűzijáték lesz a belvárosban, az újévi kiemelt események sora az újévi koncerttel indul.