Demeter György edző legénysége kedden hazai pályán, teltház előtt védte meg a bajnoki címet a férfi röplabda NB I-ben, kemény csatában legyőzve a budapesti Pénzügyőr SE csapatát.

A találkozót nagy várakozás előzte meg, hisz a korábbi meccseken kétszer is kikapott ellenfelétől a kaposvári gárda. Kedden este azonban jól kezdtek. Az első két játszmát ha szorosan is, de megnyerték. A mindent eldöntő harmadik szettre azonban a Pénzügyőr SE – nincs mit vesztenünk alapon- összekapta magát, és megnyerte azt. A negyedik játszma is a vendégcsapat győzelmével ért véget, nem mindennapi izgalmakkal. A végig szoros küzdelem vége 26- 24 lett.

A mindent eldöntő 5. játszmában azonban a kaposvári csapat megmutatta, hogy méltán lett ismét bajnok. Összeszedetten, koncentráltan szerezték meg a győzelmet a lelkes hazai nézők előtt.

Demeter György csapata sporttörténelmet írt, soha, egyetlen csapat sem nyerte el még Magyarországon 18-szor a bajnoki címet.

A kaposvári önkormányzat korábbi hagyományoknak megfelelően ismét pénzjutalomban részesítette a csapatot. Dér Tamás alpolgármester az aranyérmék átadása után jelentette be, hogy a város három millió forintot ad a győztes csapatnak.

Fino Kaposvár–Bp. Pénzügyőr SE
3–2 (23, 21, -21, -24, 11)

Tizennyolcadszor lett bajnok a FINO