A tanoda 13 éve segíti a hátrányos helyzetű, többnyire roma származású fiatalok tehetséggondozását. Alapítása óta 1047 gyerekkel foglalkoztak az intézményben.

„Óriási segítséget jelent a gyerekeknek a tanoda, olyan hátrányos helyzetű, nehéz sorsú tanulókkal foglalkozunk, akik számára kitörést jelenthet a tanulás - mondta el a Helyi Híradóknak Bogdán Imre, a tanodát üzemeltető Napkerék Egyesület vezetője.

Az intézményben délutánonként kiscsoportokban és egyénileg is foglalkoznak diákokkal. A közismereti tantárgyak mellett a művészeti nevelésre is nagy hangsúlyt fektetnek.

„Jelenleg 47 gyerekkel foglalkozunk a tanodában. Szoros a kapcsolatunk a Kaposvári Egyetemmel, a helyszínt is ők biztosítják a képzés számára a művészeti kar épületében. Munkánk összefonódik az egyetem roma szakkollégiumával is, egyedül ugyanis nem tudnánk a tehetséggondozást felvállalni”- tudtuk meg Bogdán Imrétől.

A tanoda a nyári szünetben sem zár be, táborokat, kirándulásokat szerveznek. A Balatonon és a Petörkei tónál is eltölthetnek néhány napot a gyerekek.

Az átadón Szita Károly polgármester gyerekeket és családokat segítő támogatásokra, így egyebek mellett a roma ösztöndíjra hívta fel a figyelmet.

A megszépült és új eszközökkel gyarapodott épületet Varga László megyés püspök áldotta meg.