Szita Károly (Fidesz-KDNP) a közterületi parkolás díjmentességével és a gépjárműadó átengedett részének a védekezési alapba helyezésével összefüggő polgármesteri kritikákra reagálva hangoztatta: "a cselekvés ideje van itt, nem a követelőzésé". Egyúttal arra kérte a településvezetőket, polgármesterek legyenek és ne pártpolitikusok, emelkedjenek felül azon, hogy kit milyen párt színeiben választottak meg.
 
Amikor a kormány arról dönt, hogy forrásokat csoportosít át a költségvetésben, azért teszi, hogy életeket mentsen, ehhez pedig mindenkinek, az önkormányzatoknak is kötelességük hozzájárulni - jelentette ki a településvezető, hozzátéve, "ha így teszünk, sikert érünk el".
 
Szita Károly közölte, "felelős magatartásra van szükség mindannyiunktól", éppen ezért megdöbbent azon - köztük budapesti kerületi polgármesterektől származó -nyilatkozatok hallatán, melyek szerint a kormányzati döntések az idősellátástól veszik el a pénzt, mert annak finanszírozására a gépjárműadó-bevételt szánták volna.
 
Huszonhat éve polgármester - tette hozzá Szita Károly -, került már nehéz helyzetbe, de sohasem mondta azt, hogy nem lehet egy várost működtetni. Véleménye szerint a települések működőképesek és azok is maradnak, de a költségvetésük most nem azon szempontok szerint alakul, mint békeidőben, nem költhetnek arra, amire korábban, mert a védekezésre forrásokat kell átcsoportosítani.
 
Jelezte, hogy Kaposvár sem "koronavírusról álmodott" az idei költségvetése összeállításakor, "de teljesen más lett a helyzet", és kénytelen a büdzséjét átalakítani. Megjegyezte: a város a parkolás díjmentessége és a gépjárműadó átengedett részének a védekezési alapba kerülése miatt 600 millió forinttól esik el, ezt a pénzt kénytelen más területeken megspórolni. Kevesebb jut kultúrára, sportra, beruházásokra, mert az életek mentése a legfontosabb - hangsúlyozta Szita Károly.