„A legfontosabb Rippl-Rónai szellemiségének fenntartása, s az, hogy minden műfaj, - a képzőművészet, a zene - magas színvonalú és igényes legyen. Olyan programok is kellenek, amelyek örökérvényűek, mint például a mostani Szinyei Merse Pál kiállítás, de szükségesek az újítások is. S természetesen mindez semmit nem ér a bohém fesztiválhangulat nélkül” - mondta a szakember.

Rippl-Rónai szellemében bohém fesztivál ígérkezik
Fotó: Sz. É.


A 8 kiállítás, 56 koncert és 16 féle kreatív alkotói tevékenység közül Szalay Lilla, az Együd Árpád Művelődési Központ vezetője, két zenei eseményt, a Magna Cum Laude és a Caramel koncertet emelte ki.

Emellett a Zichy Mihály Művészeti Szakközépiskola tanárainak és diákjainak alkotásait is megnézhetik az érdeklődők, lesz festőpárbaj, több irodalmi est, filmnapok kezdődnek és utcai kirakodóvásár színesíti a programokat.

„Három helyszínen lesznek utcazenészek, a javarészt kaposvári együtteseket a Szivárvány Kultúrpalota előtt, az Ady Endre utcában és az Európa parkban lehet hallani, de itt lesz a Zenevonat, és a Vigasságok terén a fényfestő udvarban is lesznek koncertek” - mondta Szalay Lilla, aki arra is felhívta figyelmet, hogy a közönségcsalogató rendezvények nem érnek véget a Rippl-Rónai Fesztivál zárásával. Június 7-én katonazenekari találkozónak ad otthont Kaposvár, a városlakók nagy örömére ismét több zenekar is fellép a Kossuth téren péntek délután.