A program keddi nyitóeseménye a nemzetközi Pi-naphoz kapcsolódott, amelyre a hallgatók rövid, humoros előadásokkal Pi-te kóstolóval és Pi-zenékkel készültek.

.„A programozás egyre nagyobb szerepet tölt be az életünkben, mindinkább kikerülhetetlen a mindennapokban és az oktatásban is. A gyerekek egyre korábban ismerkednek meg a számítógépek, és a modern kor más vívmányival, ezért a jövő pedagógusainak is haladni kell a korral, és meg kell tanulni azt a gondolkodásmódot, amely a legközelebb áll a gyerekekhez”- mondta Báthory Gyöngyvér, a Kaposvári Egyetem sajtószóvivője.

A program célja, hogy BBC micro:bitet megismerve minél több diák kezdjen el programozni.

A néhány centiméteres szerkezet Bluetoothon keresztül okostelefonhoz vagy táblagéphez is csatlakoztatható. A diákok egy asztali PC-ről, illetve mobileszközökről is használható, webes felületen írhatnak majd egyszerű kódot a micro:bit-re, amelyet aztán USB-n vagy vezeték nélkül is továbbíthatnak rá.

A keddi rendezvényen a Pi-hez kapcsolódó vidám bevezető után az ÉlményMűhely szakértői a hallgatókkal workshop keretén belül ismerhették meg az eszközök működését.

A Kaposvári Egyetemen a hallgatók két hónapra 10 miniszámítógépet kapnak, amelyeket minden érdeklődő, pedagógusképzésben résztvevő hallgató kipróbálhat. A program végén a projektzáró bemutatón a hallgatók előadást tartanak munkájukról, bemutatják az elkészült legérdekesebb programokat.

A keddi bemutatón informatikatanárok, oktatók és a gyakorlóiskola informatika szakkörös diákja és az egyetem hallgatói vettek részt.