Az ösztöndíj célja, a roma fiatalok számára az esélyegyenlőség megteremtése, hogy a származásuk és anyagi helyzetük miatt ne kerüljenek hátrányba és így minél nagyobb számban tudjanak tovább tanulni, majd elhelyezkedni.

Az átadáson Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: fontos, hogy a roma fiatalok példát mutathassanak. 

„Az ösztöndíj nem ajándék és nem szociális támogatás, hanem a munka elismerése. A fiatalok olyan képzéshez jutnak, amely az egész közösséget gazdagítja. Az ösztöndíj azonban felelősséget is tesz a fiatalokra, mert a társadalmi felemelkedés útja az, ha a jó példa követőkre talál”- hangsúlyozta Szita Károly.

A roma diákok ösztöndíjára éves szinten kétmillió forintot költ az önkormányzat. A pályázók tanulmányi eredményeik alapján érdemlik ki ezt a támogatást. Az általános iskolásoktól az egyetemistákig vannak jelentkezők a roma ösztöndíjra.  A statisztikákból kiderült, hogy az ösztöndíjak jó helyre kerültek, az elmúlt húsz év díjazottjainak többsége diplomát szerzett, és munkába állt.

 Az ösztöndíj pályázatának kihirdetését minden évben advent idején tartják egy hangulatos ünnepségen. Idén a Napkerék Egyesület Hangya Tanodájának növendékei gondoskodtak a jó hangulatról beás és magyar nyelven előadott dalaikkal.