Európa egy tekintélyes része egyre inkább bevándorlóországgá válik, a migránsok ostromolják”az egész kontinenst, az a kérdés, hogy mi ki tudunk-e ebből maradni, meg tudjuk-e őrizni a kultúránkat, a keresztény kultúránkat, a magyar kultúránkat, az életformát, az életmódot, a szép kilátásokkal kecsegtető jövőt – fejtette ki a kormányfő, és hozzátette: „azt szeretném, ha Magyarország nem válna bevándorlóországgá.”

Szerinte ha 2014-ben nem a Fidesz–KDNP alakított volna a kormányt, hanem például a baloldal – esetleg a Jobbikkal –, akkor ma nem lenne kerítés, Magyarországon még mindig ki-be járkálnának százezrével a migránsok, migránstáborokkal lenne tele az ország, terrorcselekménynek lehettünk volna áldozatai, és oda lenne a közbiztonság.

Mivel a helyzet egyre komolyabbá vált – folytatta –, ezért jól meg kell gondolni, ki hova adja a szavazatát a választás napján. Ha ugyanis Magyarország enged az Európai Unió nyomásának, ha elfogadja az ENSZ „mindenfajta ostoba javaslatait”, és olyanokat ültetünk a kormányzati pozíciókba, akik egyébként le fogják bontani a kerítést, és beengedik a bevándorlókat, akkor hiába fejlesztjük ezt az országot, nem fogunk jutni egyről a kettőre, sőt visszafele fogunk menni – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök beszélt arról is, „a kampány azt jelenti, hogy meló van”: el kell kezdeni körbejárni az országot, minél több embert fel kell keresni, és találkozni kell a polgármesterekkel. „A mai nappal lényegében megindultam, és azt gondoltam, keresve sem találhatnék jobb helyet, mint hogy Egerben kezdjem a 2018-as kampányt” – fogalmazott, hozzátéve azt is, hogy a kampánynak mindig van egy „lökdösődéses jellege, kokik, sallerek, pofonok le-leesnek”, de nem ez a lényege a választásnak, az ugyanis valójában egy ünnep: a magyarok eldönthetik, mi történjen az országgal.