A programmal kapcsolatban Biró Norbert, megyei közgyűlés elnöke elmondta: a Somogy Megyei Önkormányzat 2011-től 2016-ig a megyebál bevételéből azoknak az általános iskolásoknak juttatott fejenként ezer forintot, akik osztálykirándulásukat megyénkbe tervezték.

„Tavaly rendkívül sikeres volt a megyebál, akkor nem ezer, hanem kétezer forinttal tudtuk támogatni a diákok kirándulását. Szerencsére ez a trend folytatódott, sikeres volt a megyebál idén is, ismét  kétezer forint támogatást tudunk adni diákonként”- mondta  hétfői sajtótájékoztatóján Biró Norbert.

A kirándulások úti céljai bemutatták Somogy megye sokszínűségét, értékei sokaságát, amelynek megismertetése és megőrzése fontos megyei feladat. A támogatott kirándulások népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint a 2011-es induláskor még csak 14 általános iskola pályázott, idén pedig már 53 intézménynek tudtak segíteni a megye minden pontjáról beérkezett pályázatok alapján.

Szülőföldem Somogyország program keretében 6935 diák kirándulásához járult hozzá a Somogy Megyei Önkormányzat 2011-től 2017-ig az első hét év alatt. Tavaly 1506 diákot támogattak. Ez a szám most újabb rekordra emelkedett, ugyanis idén már közel 1700 - egészen pontosan 1697 - somogyi tanuló részesül összesen 3.394.000,- forint összegű hozzájárulásban.

„A Somogy Megyei Önkormányzat is pozitívan ítéli meg az elmúlt évek folyamatait, örülünk, hogy ilyen sokan szeretnék megismerni szülőföldjüket, somogyi kincseinket, értékeinket. Ezért terveink szerint a jövőben is folytatjuk a Szülőföldem Somogyország programot” – tette hozzá Biró Norbert a szennai általános iskolában.

Népszerű úti cél idén is a Balaton, a Zselic, Patca és Kaposvár, de terveznek kirándulást Belső-Somogyba, Bőszénfára és Kaszóba is.

 „175 tanuló jár a szennai iskolába, ahol rendkívül népszerű a Szülőföldem Somogyország program. Már a kezdetektől pályáznak, jellemzően alsó tagozatos osztályokkal. Idén egy 18 és 23 fős osztály bőszénfai kirándulását támogatja a megyei önkormányzat” - mondta el Bendi Tiborné, az intézmény vezetője.

A Szülőföldem Somogyország pályázat keretében a Balaton, a Dráva-mente és a Zselic térségébe kiránduló osztályok juthattak támogatáshoz.