A kutatás szerint a lakosság mintegy tíz százaléka étkezik teljes mértékben egészségesen, vagyis legnagyobb részt követve az orvostudomány mai ismeretei alapján megfogalmazott ajánlásokat, további mintegy egynegyede (23 százalék) kerüli az egészségtelen ételeket. Összességében a lakosság háromnegyede figyel oda az étkezésére úgy, hogy figyelembe veszi, milyen hatással van az a testsúlyára.



Egyre erősödik az a tendencia, amely szerint az egészséges és egészségesnek gondolt termékekre és szolgáltatásokra egyre nagyobb figyelmet fordítanak a háztartások. Magyarországon ezt a legtöbben zöldségek, gyümölcsök, tej és tojás rendszeres fogyasztásával oldják meg, de az étrend-kiegészítők és a bioélelmiszerek is egyre népszerűbbek. 



Ugyanakkor az egészséges táplálkozást alapvetően meghatározó funkcionális élelmiszerek iránti kereslet Magyarországon némiképp elmarad a nemzetközi trendektől. 



Az egészséges táplálkozást nemzetközi szinten meghatározó egyik kategória a funkcionális élelmiszerek köre, ezek az egészséget bizonyítottan javító tápanyagokat tartalmaznak valamilyen hozzáadott formában. Míg Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és a Távol-Keleten (főleg Japánban) ezek az élelmiszerek rendkívül népszerűek, és egyes országokban a lakosság nagyobb része fogyaszt ilyet rendszeresen, Magyarországon csupán a lakosság kevesebb mint egyharmada próbált ki valaha ezek közül az élelmiszerek közül legalább egyet. 



Magyarországon a funkcionális élelmiszerek fogyasztása négy élelmiszer-kategóriában haladja meg jelentősen az átlagot: a joghurtok, a margarinok, a reggeli gabonafélék és a teák esetében. A joghurtok körében 6,5 százalékot ért el a funkcionális élelmiszerek aránya az összes vásárolt termékből származó bevételekből 2012-ben. A margarinok kategóriájában ez az arány 4,1 százalék, a reggeli cereáliák esetében pedig 3,2 százalék volt. A tapasztalatok szerint legnagyobb arányban - 2012-ben 8,3 százalék - teákból vásárolnak a fogyasztók olyan változatokat, amelyeknek bizonyítottan kedvező hatásuk van az egészségre - olvasható a GfK vizsgálatában. 



Népszerűek továbbá a valamilyen "egészségüzenetet" hordozó termékek is. Ezek ugyan nem tartalmaznak az egészségre bizonyítottan kedvező hatású adalékokat, de kommunikációjukban megjelenik az egészségesség mint érv. 



A teákra és a joghurtokra költött összegekből 6,3 százalékban, a reggeli cereáliákra fordított költésekből pedig hasonló arányban - 6,4 százalék - fogyasztottak a vásárlók ilyen egészségüzenettel felruházott változatokat. A margarinokra fordított kiadásokból jóval nagyobb arányban - 18,4 százalék - részesültek az egészségüzenetet hordozó termékek 2012-ben. Ebben a körben népszerűek még a szénsavas üdítőitalok, egyre több cukormentes ízesített ásványvíz jelenik meg a boltokban, és a müzlik, amely kategória esetében a reggeli cereáliákhoz hasonlóan gyakran jelenik meg az egészségüzenet. 



Az egészséges élelmiszerek fogyasztása és vásárlása jelentős különbséget mutat aszerint, mekkora erőfeszítést tesz valaki az egészségének megőrzéséért. 



A most közölt vizsgálatban a 2012-es adatokat összegezték, az elemzés idén júliusban készült el. 



KH/MTI