A brit köztisztviselők egészségi állapotát felmérő, hosszú távú vizsgálat, az úgynevezett Whitehall Study adatai alapján szakemberek kimutatták, hogy 50 százalékkal magasabb volt a többféle szív- és érrendszeri megbetegedés okozta elhalálozás kockázata a 66-97 éves dohányos és volt dohányos férfiak körében, mint a sosem cigarettázók esetében.



Ám azok esetében, akik leszoktak a dohányzásról, csak 15 százalékkal emelkedett a kockázat a füstmentesen élőkhöz képest. Azok esetében, akik már több mint 25 évvel korábban felhagytak a dohányzással, az említett betegségek kockázata nem emelkedett a nem dohányzókéhoz képest.



A volt dohányosok magasabb halandósága a rák és a tüdőbetegségek számlájára írható. Az adatokat életévekre átszámítva a hetvenes éveikben járó dohányosok átlagosan négy évet veszítenek, ha nem teszik le a cigarettát – mutatta ki a kutatás.



Meglepő eredményre jutott egy másik tanulmány, amely kilenc ország több mint 13 ezer páciensénél vizsgálta két éven át, mennyire esik vissza a szívinfarktus kockázata azoknál, akik leszoknak a dohányzásról. A volt dohányosoknál akkor is csökken a rizikó, ha a szívkoszorúerek füst okozta károsodásai nem szűntek meg. A dohányzók esetében azonban kétszer akkora az infarktuskockázat, mint a nem dohányzóknál.



„Most azt kell megvizsgálnunk, hogy a dohányzást abbahagyók ereinek károsodása hosszabb távon okoz-e problémákat. Azt is tisztázni kell, mekkora szerepet játszik az elszívott cigaretták száma, és a leszokás után mennyi idő alatt áll vissza a kockázat a normális mértékre” – magyarázta James Min, a New York-i Presbiteriánus Kórház és Weill Cornell Orvosi Egyetem kutatója, a tanulmány szerzője.



A tanulmányokról az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) szerdán véget ért amszterdami kongresszusán számoltak be a kutatók.



KH/MTI