Kósa Lajos a programmal kapcsolatos egyeztetést követő sajtótájékoztatón rámutatott: 47 programelemet érintően az önkormányzatok jelezték, hogy szeretnék újragondolni a fejlesztési irányokat, mert újabb fontos projekteket is ebből a keretből szeretnének finanszírozni, illetve más beruházások megvalósítását saját büdzséből vállalnák.

A miniszter hozzátette, nyitott a kormány és a városok közötti szerződések módosítására, ezeket a kérdéseket át kell tekinteni, a munkában támaszkodik a parlamenti képviselőkre is.

Kósa Lajos emlékeztetett rá, hogy a 2022-ig tartó, indulásakor 250 elemet tartalmazó és 3500 milliárd forintból megvalósuló Modern városok program Magyarország történetének legnagyobb vidékfejlesztési programja.

A program pénzügyileg nem meríti ki az ország fejlesztési lehetőségeit, s mivel 60-65 százaléka hazai forrás, bizonyítja, hogy nem igaz az ellenzék azon állítása, miszerint Magyarország nem tudna haladni európai uniós fejlesztések nélkül - hangoztatta.

A miniszter beszámolt arról, hogy a 3500 milliárd forintos keretből eddig mintegy 750 milliárdot fizettek ki a városoknak. Kitért rá, Kaposvár, ahol a Modern városok program része a somogyi megyeszékhelynek az egykori polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett fejlesztési programjának, 70 milliárdot utaltak át.

Kósa Lajos megjegyezte, a Németh István program költségvetése 171 milliárd forintról időközben 185 milliárdra emelkedett, a változást nem áremelkedés, hanem "egy sor olyan dolog okozta, amit a tervezéskor nem lehetett látni".

A miniszter a Kaposvárt érintő legnagyobb beruházások között a várost az M7-es sztrádával összekötő 67-es út gyorsforgalmi úttá bővítését, a közlekedési központ kialakítását, a Csiky Gergely Színház rekonstrukcióját, a kórház déli tömbjének rehabilitációját, új funkciókkal való ellátását, a volt levéltári épület felújítását és egyebek mellett a Deseda tavi kemping modernizációját is említette.

Szavai szerint a kaposvári beruházások állásán látszik, a város az elsők között kötött megállapodást a kormánnyal, valamint Szita Károly személyében tapasztalt, a polgármesteri tisztséget 23 éve betöltő vezetője van.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) arról szólt, hogy a 2020-ra befejeződő Németh István program a város történetének legnagyobb fejlesztési programja és az élet minden területét érinti. A célja, hogy a Kaposváron és az agglomerációban lakók jobban élhessenek.

Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a helyi igényekhez igazított Németh István program olyan projekteket s magába foglal, amiket 2010 előtti kormányok már ígértek, de nem valósítottak meg.

Reményét fejezte ki, hogy a program Kaposváron és környékén érezhető lesz a tőkevonzó képesség erősödésében, a foglalkoztatásban és a jövedelmek terén is.

Az ellenzék nyilatkozataiból az olvasható ki, hogy ők leállítanák a Modern városok programot, amely nagy veszteség lenne a térségnek - jegyezte meg a politikus.

A sajtótájékoztató után megtartották a Kaposvár Aréna bokrétaavató ünnepségét. Az Arany János utcában épülő, nemzetközi sportesemények lebonyolítására is alkalmas, multifunkcionális létesítmény bruttó 6 milliárd forintba kerül és modern körülményeket biztosít a kosár-, a röp- és a kézlabdázók edzéseihez, mérkőzéseihez. A csarnokban 3040-an foglalhatnak helyet, de ha az aréna kulturális eseményeknek ad helyet, több mint négyezer embert is fogadni tud.