„Összesen 2487 felvételiző jelentkezett hozzánk, közülük 1126-an jelölték meg első helyen egyetemünket, ez pedig az elmúlt öt év második legjobb eredménye. A legtöbben, 397-en a Pedagógiai Karon, 178-an az Agrár- és Környezettudományi Karon, 134-en a Gazdaságtudományi Karon, 93-an pedig a Rippl-Rónai Művészeti Karon tanulnak majd tovább”- tudtuk meg Báthory Gyöngyvértől, a Kaposvári Egyetem sajtószóvivőjétől.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is többszörös volt a jelentkezés a színművészképzés iránt, amelyre több mint 330-an jelentkeztek. A háromfordulós felvételi után 15 ifjú színművészjelöltet vettek fel a 400 pontos szakra.

A legtöbb pont a Kaposvári Egyetemre idén is a gazdasági képzésekre kellett. A Gazdaságtudományi Kar nappali tagozatos, államilag finanszírozott pénzügy és számvitel szakára 445 ponttal lehetett bekerülni.

Az idén kiemelten növekedett az érdeklődés az agárképzés iránt. Az Agár- és Környezettudományi Karon tavalyhoz képest mintegy 30 százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat. Az agár mellett a pedagóguspálya és a gyógypedagógus képzés is népszerű, az utóbbira közel 200-an nyertek felvételt.

Annak sem kell azonban elkeserednie, akinek nem sikerült a felvételije. Július 27-én indul a pótfelvételi eljárás az egyetemen, a felvételizők augusztus 6-ig adhatják le jelentkezésüket.