A helyi járatú autóbuszok és a vonatok után a helyközi buszok is a két hete átadott új Közlekedési Központból indulnak és oda érkeznek. A régi pályaudvar konténer épületeinek elbontása megkezdődött, és hamarosan visszatér a régi közlekedési rend is, valamint ismét járható és két irányú lesz a Kaposváry György utca.

A költözés miatt módosul a járatok indulási helye és a kaposvári autóbusz megállók is. A vasútállomás előtt és a színház melletti ideiglenes megállóhelyeken már nem állnak meg az autóbuszok.


Kaposvári Közlekedési Központban 21 kocsiállásba állhatnak be a távolsági autóbuszok. A járatok indulási helyéről és idejéről korszerű utastájékoztató-rendszer informálja az utasokat, akiket hangosbemondón is folyamatosan tájékoztatnak. Az új autóbusz-pályaudvar akadálymentesített, wifi és illemhelyek szolgálják az utasok kényelmét. A központ lehetővé teszi a helyi és helyközi valamint a vonatközlekedés teljes összehangolását.