A somogyi megyeszékhely vasútállomása és a 9 milliárd forintos rekonstrukciót követően tavaly átadott Csiky Gergely Színház által határolt területen új burkolatot kaptak a gyalogutak, a lépcsők, a kivitelezők felújították a szökőkutakat, több mint 50 új padot helyeztek ki, korszerűsítették a vízelvezetést, a világítást, s egyebek mellett kivágták a beteg, menthetetlen fákat, helyettük újakat ültettek. A parkban megépült Kaposvár első közterületi akadálymentes, úgynevezett befogadó játszótere a Szerencsejáték Zrt. 40 millió forintos támogatásából.
 
Szita Károly (Fidesz-KDNP), a város polgármestere az eseményen felidézte: a 20. század elején még a Búza tér, majd Rákóczi tér nevet viselő Színház park 1933-ban létesült. Itt kapott helyet a város első szökőkútja, a 41-es gyalogezred oroszlános emlékműve, Csík Ferenc olimpiai bajnok mellszobra, s az úszó a parkban ültette el a győzelme emlékére kapott tölgyfacsemetét.
 
A parkban állították fel 1938-ban az országzászlót, amelyet a második világháború után eltávolítottak, a helyét Marton László a Nő hárfával című szobra vette át - jegyezte meg a politikus. Hozzátette, a parkot díszíti Gera Katalin szobrászművész Tündérrózsa szökőkútja, Berkesi Gyula fafaragó Szent Anna Szűz Máriával című alkotása, továbbá Varga Imre Vörösmarty Mihály költőt ábrázoló mellszobra is.
 
Szita Károly közölte, a park megújításának még egy eleme, a rózsalugas kialakítása hátra van.
 
Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a társaság eredményességének nemcsak a gazdasági mutatói, hanem az is fokmérője, miként tud a közjóhoz hozzájárulni.
 
Társadalmi felelősségvállalási programjuk zászlajára a fogyatékkal élők támogatását tűztük - mutatott rá. Kiemelte, a több mint 180 mozgáskorlátozottnak is munkát adó cég befogadó játszóterek létesítéséhez járul hozzá: eddig nyolc ilyen játszótér épült a közreműködésükkel Magyarországon, amit a kaposvárival együtt idén öt újabb átadása követ.
 
A vezérigazgató a koronavírus-járványról szólva kitért rá, hogy a pandémia első, tavaszi hulláma 30-40 százalékos árbevételkiesést okozott a Szerencsejáték Zrt.-nek, ám a társaság a leépítés helyett a munkavállalók megtartása és a beruházásösztönzés mellett tette le a voksát, s okkal remélheti, hogy a járvány ellenére a tavalyinál eredményesebb évet zár.