Kaposváron 1157 háztartás van a zártkertekben, amelyekben 3145 lakos él. Ezért is döntött az önkormányzat az útfelújítás mellett. Az első ütemben 130 millió forintból 27 utcát tesznek rendbe, 24 kilométer hosszan. 14 utcában még az idén szeretnék végezni, ahogyan az időjárás engedi, folyamatosan végezik majd a felújítást.

„Három éve költöztünk ki a városból, a Füredi utcában laktunk egy tízemeletes panelban. Amikor mindketten nyugdíjasok lettünk a férjemmel, eladtuk a lakást, és vettünk egy kis házat Töröcskén.  Szeretjük a kertet, és a fűtés is lényegesen olcsóbb, még ha fárasztóbb is, mint a távfűtött lakásban. Jó itt lakni, de örülnénk, ha fejlődne, komfortosabb lenne a városrész. Ezért is fogadtuk örömmel az útfelújítási programot, amely reméljük, hogy a mi utcánkat is érinti” - mondta Fehér Imréné.

Valamennyi zártkerti területen lesz az útfelújítás, a sorrendet az határozza meg, hogy hol laknak többen életvitelszerűen, először a legsűrűbben lakott utcákban kezdik meg a munkát.

„A Németh István Program építkezései során keletkezett törmeléket használják fel a felújításoknál, amelyet a minősítés előtt az Inert hulladék-lerakóban törnek megfelelő méretűre. Az alapozást követően az utakat apró szemű, bányából hozott zúzalékkal vonják be, a lejtős, vízmosásos szakaszokon pedig bitumenes réteget is húznak az útra”- tudtuk meg Tóth Istvántól, Kaposvár főmérnökétől.

A felújítás már elkezdődött, és idén egészen a fagy beálltáig tart.