Semmelweis Ignác munkásságára emlékeztek csütörtök délután a kaposvári Városházán. Oláh Lajosné köszöntőjében a lelkiismeretesség, a kötelességtudat és az önzetlenség ünnepeként jellemezte ezt a napot, majd köszönetet mondott az egészségügyi alapellátásban dolgozóknak a kaposváriak egészségmegőrzéséért, gyógyításáért végzett munkájukért. Az alpolgármester párhuzamot vont Semmelweis sokszor kilátástalannak tűnő harca és napjaink között, mert olykor most is harcolnia kell az egészségügyben dolgozóknak, hogy gyógyíthassanak. „Az emberség - mely elengedhetetlen ehhez a munkához – azonban nem lehet üzleti alapon. Ez a plusz kell a gyógyításhoz, hiszen a legnagyobb érték, ha emberként tudunk egymáshoz viszonyulni” – mondta Oláh Lajosné, majd Szita Károly Semmelweis-nap alkalmából elismeréseket adott át. A kitüntetettek:



Dr. Mózes Gyöngyi háziorvos 1983-ban szerezte orvosi diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán. Pályafutását a Mosdósi Tüdőgyógyintézet Pulmonológiai osztályán kezdte. 1987-ben tüdőgyógyászati szakvizsgát tett. Családorvosi munkáját 2000-ben kezdte a 2. számú háziorvosi körzetben. A háziorvosi továbbképzéseken rendszeresen és aktívan vesz részt. Munkáját lelkiismereten, igényes szakmai felkészültséggel végzi, betegei tisztelik odaadó munkáját.



Dr. Szilvási Zoltán háziorvos a Táncsics Mihály Gimnáziumot 1985-ben végezte, majd tanulmányait a Pécsi Orvostudomány Egyetemen folytatta, ahol 1992-ben diplomázott. Pályakezdőként rövid ideig egy gyógyszer cégnél dolgozott, majd a sorkatonai szolgálat után visszatért a gyógyító szakmához. Háziorvosi pályafutását dr. Mateevics László mentorkodása mellett kezdte a donneri háziorvosi rendelőben, ahol jelenleg is dolgozik. Háziorvostan és üzemorvostan szakvizsgával rendelkezik. Kollégáival mindig segítőkész, betegei bármikor és bármiben számíthatnak rá.



Dr. Gyánó Barna házi gyermekorvos 25 éve végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 1993-tól a 6. számú házi gyermekorvosi praxis orvosa. Elismertségét jelzi, hogy a város legnagyobb létszámú praxisa az övé. Népszerűségét a gyermekek részéről kedvessége, közvetlensége, humora - szüleik részéről pedig szakmai tudása, alapossága, tapasztaltsága alapozza meg. Évekig szakfelügyelő főorvosként dolgozott, jelenleg is a Pécsi Családorvostani tanszék mentora. Valamennyi kollégája elismeri hozzáértését, őszinte, egyenes ember, aki a hivatásának él.



Dr. Egyed Gabriella fogorvos az 5. számú felnőtt fogászati körzet fogorvosa 1980-ban diplomázott a Pécsi Orvostudományi Egyetem Fogorvosi szakán. Rövid Hetesi kitérő után folyamatosan a kaposvári egészségügyi alapellátásban tevékenykedik. Munkáját mindig a szakma szabályait betartva, odadóan, elhivatottan, lelkiismeretesen végzi. Betegei és kollégái egyaránt számíthatnak készséges együttműködésére.



Mázsárné Hiller Erika védőnő 1986-ban diplomázott védőnőként. Pályáját Kadarkúton kezdte, majd 1991-től a Kaposvári Védőnői Szolgálat védőnője. 14 évig körzeti védőnőként dolgozott a Béke-Füredi lakótelepen, 2005 óta főállású iskolavédőnő. 1998 óta oktatóvédőnőként is dolgozik. Munkájában lelkiismeretes, rendkívül precíz, folyamatosan frissíti tudását. A Munkácsy Mihály Gimnázium védőnőjeként sikeresen készítette fel a diákokat az országos AIDS és csecsemőápolási versenyekre.



Fazekasné Vígh Andrea védőnő 2000-ben szerzett védőnő diplomát, azóta a Hajnóczy utcai rendelőben dolgozik területi védőnőként, 2005 óta oktató védőnő. Munkája kiváló, jó szervező készségű, közösségi ember. Nem csak a területén, hanem a város többi családjáért is tevékenykedik. Baba-mama klubot vezet a körzetében. Dolgozik a Borostyánvirág Anyaotthonban, és a Zita Gyermekotthonban, szoptatást segítő tanácsadás tart. A Városi Anyatejes Világnapot már harmadik alkalommal szervezte meg, amelynek ő az elindítója és főszervezője.



Bene Rita ápolónő 1993-ban érettségizett a Munkácsy Mihály Egészségügyi Szakközépiskolában. Munkáját a mezőcsokonyai háziorvosi körzetben kezdte, majd a toponári felnőtt háziorvosi szolgálatnál dolgozott szakápolónőként 2003-ig. 8 éve a Honvéd utcai háziorvosi szolgálatnál látja el a körzeti ápolói feladatokat. Közel 20 éve dolgozik az egészségügyben, tapasztalt, segítőkész ápolónő. Betegei mindig szeretettel, bizalommal fordulnak hozzá. Szabad idejében természet-gyógyászattal foglalkozik.



Halmosné Kocsi Katalin házi gyermekorvosi asszisztens 32 éve dolgozik az egészségügyben, 18 éve házi gyermekorvosi asszisztensként, jelenleg dr. Pavlovics György munkáját segíti nagy hozzáértéssel. A betegekkel és hozzátartozókkal kedves, türelmes. Szakmai tudása megalapozott, munkájában határozott, önálló. Nagy biztonsággal kezeli a számítógépes programokat, munkáját kitartóan, pontosan végzi. Megbízható munkatárs, akinek tevékenysége elismerésre érdemes.



Csizmaziáné Váczi Lívia fogászati szakasszisztens 1996. október óta segíti elkötelezetten az 5. számú fogászati körzet fogorvosának munkáját. Munkavégzésében pontos, precíz, megbízható. A betegekkel együttérző, türelmes, segítőkész. Az egészségügyi munkát hivatásának tekintve, példamutató módon látja el, amelyet a betegek és a kollégái is nagyra értékelnek. Tevékenysége elismerésre méltó.



Kiss Ágota ápolónő 1997-ben egészségügyi főiskolai diplomával kezdte munkáját Kaposváron a 23. számú háziorvosi körzetben, ahol jelenleg is dolgozik immár 17 éve. Aktív részt vállalt a főiskolai hallgatók gyakorlati oktatásában, komoly segítséget nyújtott orvostanhallgatók és rezidensek képzésében. Kollégái rendszeresen kérik szakmai tanácsát, amelyeknek mindig készséggel eleget tesz. Rendkívül sok energiát fordít a betegek gondozására, akik bizalommal fordulhatnak hozzá ügyes -bajos dolgaikkal.



KH