A rendezvényen Kiss-Becze Eszter, a MÁV Zrt. stratégiai és fejlesztési főigazgatója ismertette: a Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz és a kapcsolódó létesítmények korszerűsítése több mint 51 milliárd forintból, a kapcsolódó munkálatok (biztosító-, utastájékoztatási és távközlési rendszer) és az ETCS2 (European Train Control System - Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) kiépítése közel 17 milliárd forintból valósul meg, a teljes projektköltség többségét, 42,6 milliárd forintot uniós támogatásból fedezik. 

Felidézte, hogy a vonalszakasz állapota az elmúlt évtizedek során fokozatosan romlott, de a felújításnak köszönhetően megszűnik a sebességkorlátozás, így rövidül a menetidő, javul a szolgáltatások színvonala, a vasúti közlekedés versenyképesebbé válik.

Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára elmondta: összesen 882 kilométer vasútvonal újul meg 2020-ig és közel 45 ezer férőhelynyi új jármű-kapacitás lesz elérhető. A következő évek során csaknem 1500 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre a kötött pályás közlekedés fejlesztésére. Hozzátette, hogy a 2014-2020-as támogatási ciklusban a közlekedésfejlesztési források túlnyomó része a vasút korszerűsítését támogatja. Magyarország teljes mértékben kihasználja az uniós pályázatokat, azokat költségvetési forrásokkal és kisebb részben hitelekkel egészíti ki, de a más országok által fel nem használt EU-s támogatásokra is pályázik.

Somodi László, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vasútfejlesztési igazgatója ismertette: bár a projektet támogató CEF (Connecting Europe Facility - Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) forrásai a transzeurópai hálózatok fejlesztését segítik, a most induló beruházás számos olyan műszaki elemet is tartalmaz, amelyek nem a nemzetközi korridort használó utasok, hanem elsősorban az itt élők érdekében jönnek létre. 2020-ig - a teljes pályaátépítés mellett - 8 állomás újul meg a szakasz mentén, akadálymentesített (szintbeli felszállást biztosító) peronokat emelnek, P+R parkolók jönnek létre, továbbá 27 híd, áteresz, aluljáró és egyéb műtárgy épül.

Hangsúlyozta, hogy a 21 kilométeres szakasz a Budapest-Pécs fővonal része, amely 3 megyeszékhely (Pécs, Szekszárd, Kaposvár) és több millió utas számára biztosítja az összeköttetést a fővárossal. 

A korszerűsítési munkák várhatóan nem érnek véget Százhalombattánál, a vasútvonal Pusztaszabolcsig további 30 kilométeren újulhat meg a következő évek során - tette hozzá az igazgató.