„Meggyőződésem, hogy a most itt élők és a jövő kaposvári generációinak boldogsága érdekében a kaposvári emberek egészségének megóvását kell gondolkodásunk és működésünk fókuszába helyezni„ – hangsúlyozta a találkozón Szita Károly, aki egy olyan program elindítását kezdeményezte, amelynek eredményeként Kaposvár 2030-ra az ország legegészségesebb városává válhat.

A polgármester köztiszteletben álló, a maguk területén kimagasló eredményeket elérő tekintélyeket kért arra, hogy tudásukat és tapasztalatukat latba véve segítsék ezt a munkát. A megalakult Kaposvári Egészségtanács tagja lett Papp Lajos szívsebész, Horn Péter akadémikus, Moizs Mariann kórházigazgató, Repa Imre professzor, Varga László megyés püspök, Kovács Melinda akadémikus és Giacomo Pedranzini, a Kométa ügyvezetője. A testület feladata az lesz, hogy megfogalmazza a kitűzött cél eléréséhez vezető út legfontosabb tennivalóit, s kidolgozza azt a programot, amelynek révén cselekvéseinket az egészség megőrzése és visszaszerzése szolgálatába állíthatjuk.

Szita Károly leszögezte azt is: az új vállalás nem vezethet sikerre a kaposvári polgárok részvétele nélkül, ezért hamarosan minden háztartásba eljuttatnak egy kérdőívet, amelynek kitöltésével a város lakói megoszthatják a programmal kapcsolatos véleményüket, elmondhatják javaslatukat.