A klub keddi tájékoztatás szerint a 28 éves, európai szinten is jegyzett ütő az elmúlt évadban a magyar élvonalban is bizonyította kivételes képességeit, a legnagyobb rangadókon igazi vezére volt Sasa Nedeljkovic vezetőedző együttesének.
 
A szerb utánpótlás-válogatottal Európa-bajnoki és világbajnoki ezüstérmes, 188 centiméter magas játékos - aki a felnőtt válogatottban is játszott - már megfordult az olasz élvonalban, 2019-ben pedig a román bajnokság egyik legjobbja volt.
 
"Sarát nemcsak az edzéseken és a mérkőzéseken nyújtott teljesítménye, hanem az alázata, a szerénysége is a legjobbak közé emeli - fogalmazott a Kaposvár ügyvezető elnöke, Orosz Ferenc. - Igazi vezére és megbecsült egyénisége volt a csapatunknak, és ő is úgy érezte, hogy jó lenne befejezni azt, amit tavaly elkezdtünk, de a koronavírus-járvány miatt nem tudtunk."
 
Sara Klisura elmondta, sajnálja, hogy a rájátszásban nem mutathatták meg a csapattal, mit tudnak, de bízik benne, hogy a következő évad is jól alakul majd.
 
"Bár voltak más ajánlataim Magyarországról is, úgy érzem, Kaposvár már az egyik otthonom, így szívesen térek majd vissza ebbe a városba, ebbe a csapatba."