A társaság a héten az új busztelephelyen kezdte meg az ügyintézést. Ezentúl a Cseri út 16. végzik a különjárat rendeléssel, számlázással, pótdíjbefizetéssel, bérletbemutatással és a titkársági ügyekkel kapcsolatos munkát.

A kor követelményeinek mindenben megfelelő színvonalú új busztelephely mellett a régi Áchim András utca 1. szám alatti központi épületben marad a forgalomirányítás és az információ, valamint továbbra is itt működik az elővételi pénztár, itt vásárolhatóak meg a bérletek és a vonaljegyek is.

Az elérhetőségek sem változtak: az e-mail cím a telefonszámok is a régiek maradtak.

Új viszont a társaság vezérigazgatója. Veizer Jánosné nyugdíjba vonulása után Turnai Károly irányítja céget. Vele is megismerkedhetnek az érdeklődők azon a lakossági g fórumon melyet szerda este 18 órakor tartanak az új telephelyen. A találkozón részt vesz Gombos Attila a Kapos Holding Zrt vezérigazgatója, valamint Vonyó János a társaság projektkoordinátora.

Az érdeklődők a lakossági fórum keretében többet is megtudhatnak a beruházásról. Az új telephely 5,627 milliárd forint európai uniós támogatásból valósult meg. A cél az volt, hogy a Cseri úti bázison lehetővé váljon a buszok biztonságos tárolása, szervizelése, mosása és tankolása is. A telephelyen kapott helyet a társaság ki 40 buszból álló flottája is.