Olyan, nagy népszerűségnek örvendő darabokat válogattunk, amelyekben nem a színpadtechnikán, hanem a magas színvonalú színészi játékon van a hangsúly - mondta Török Tamás művészeti vezető kedden a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

Kitért rá, júnus 9-én a Játékszín A hölgy fecseg és nyomoz című előadását láthatja a közönség Gálvölgyi János, Csonka András és a pályáját Kaposváron kezdő Vári Évának a szereplésével, akinek a tervek szerint ez lesz a visszavonulása előtti utolsó fellépése.

Június 29-én a Karinthy Színház a Stephen King Tortúra című művének színpadi változatát hozza el, egy író és rajongójának történetét, "egymásnak feszülését" Árpa Attila és Balázs Andrea játéka révén láthatja a kaposvári közönség - közölte.

Török Tamás elmondta, e produkció abban is különleges, hogy a Tortúra jogait Európában egyedül a Karinthy Színház kapta meg.

A művészeti vezető szólt arról, hogy július 13-án ugyancsak a Játékszín 8 nő című előadására kerül sor, a krimi szereplői között van Hernádi Judit, Dobó Kata, Pásztor Erzsi és Zsurzs Kati.

Török Tamás megjegyezte, hogy a nyári színházat két esemény, május 16-án a hímsoviniszta férfit alakító Csányi Sándor önálló estje, május 17-én Náray Erika és a Budapest Jazz Orchestra Ella Fitzgerald születésének 100. évfordulójára rendezett koncertje vezeti fel.

A nyári színházi és a felvezető produkciók helyszíne ezúttal az alkalmanként mintegy négyszáz embert befogadó Szivárvány Kultúrpalota lesz, mert a másfél évtizedes múltra visszatekintő nyári színház hagyományos helyszínén, a kaposszentjakabi 13. századi bencés monostor romjainál ásatások folynak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nyári színházi előadásokra 3800, illetve 3300 forintért válthatók belépők, a három produkcióra szóló bérlet 10500 forintba kerül.