Az aláírásra a Kaposvári Egyetemről  négy fős delegáció utazott a héten Changshanba, Szávai Ferenc rektor vezetésével.

„A két egyetem elsősorban a hallgató és oktatócserében, valamint közös kutatási projektekben gondolkodik. Kaposvárra is érkeznének a jövőben kínai diákok és oktatók, s tőlünk is mennének Changshanba, az ottani egyetemekre”- mondta Báthory Gyöngyvér, a Kaposvári Egyetem sajtóreferense.

A közös kutatások elsősorban az élelmiszerbiztonság területére koncentrálnak. Ehhez kapcsolódóan a kaposvári küldöttség meglátogatta a Hunan Agráregyetem élelmiszerbiztonsági laborját és csomagoló üzemét, ahol instant termékek készülnek.

A kínai intézmény komoly lehetőséget lát abban is, hogy a Kaposvári Egyetem részt vegyen a gyógynövény kivonatok és hatóanyagok, valamint a sertés- és baromfitakarmányok tesztelésében.

A Közép-Dél Erdészeti és Technológiai Egyetemen pedig egy rizsből készült termékeket, tésztákat, chipseket gyártó üzemet is megismerhettek a delegáció tagjai.

A két kínai egyetemen közel 60 ezer diák tanul, akik számára kiváló lehetőséget jelenthetnek a Kaposvári Egyetem képzései.

A kínai intézmények érdeklődnek a Gazdaságtudományi Kar mesterképzései iránt is, amelyekről részletes programot dolgoz ki a Kaposvári Egyetem a kínai campusoknak.

Arról is megállapodtak a tárgyaló felek, hogy a közeljövőben a kínai egyetemek delegációi is ellátogatnak a Kaposvári Egyetemre.