A fesztivál nyitódarabját a Szolnoki Szigligeti Színház hozza: Jerry Herman Hello, Dolly című musicalje szeptember 5-én Szente Vajk rendezésében látható - mondta el a rendezvénysorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Lantos Anikó fesztiváligazgató. Egy klasszikussal lép fel másnap a Békéscsabai Jókai Színház: Katona József Bánk bánját Szabó K. István állította színpadra modernizált szöveggel. 

Mint a rendező emlékeztetett, már a szerző is több verziót hagyott hátra a darabból, ráadásul a nyelvújítás időszakában írta főművét, melynek nyelvezetét a mai középiskolások nagyon nehezen értik már. Szabó K. István szerint azonban rendkívül értékes anyagról van szó: "Katona egyike a magyar zseniknek" - fogalmazott a rendező, aki ezért Zalán Tibor drámaíróval megpróbálta a Bánk bánt "átvezetni" mai magyar nyelvbe.

Guelmino Sándor rendezésében találkozhat a közönség Barta Lajos Szerelem című tragikomédiájával szeptember 7-én. A rendező elmondása szerint ez a száz éve bemutatott darab volt az, amelynek a szövegén a legkevesebb változtatást végezte az elmúlt években. Ennek a kornak a színművei "határozott dramaturgiai lábakon" állnak, ilyen szempontból kár lett volna hozzányúlni a Szerelemhez - jegyezte meg Guelmino Sándor, hozzátéve: a kihívás ezért abban állt, hogy a szöveg és a korhű díszlet ellenére a ma nyelvén szóljon a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, miközben a darab humora is megmarad.

Szeptember 8-án a Thália nagyszínpadán Moliere Tartuffe-jét mutatja be a Tatabányai Jászai Mari Színház, az Arizona Stúdióban pedig a Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház lép fel Harold Pinter Hazatérés című drámájával. Mertz Tibor lesz a címszereplője Csehov klasszikus színművének, melyet Ványa bá címmel a Szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában, Réthly Attila rendezésében tekinthet meg a közönség szeptember 9-én. 

Hamvai Kornél drámaíró elmondta: az előadáshoz az eddigi fordításoknál sokkal nyersebb szöveget készített, amelyet nem leng körül az a melankólia, amely az eddigi magyar fordításokat jellemezte. "Ez egy szikár Csehov, amiben a lényeg azért megvan" - jellemezte munkáját.

A Miskolci Nemzeti Színház Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájával vendégszerepel szeptember 10-én; ezen a napon az Arizona Stúdióban a Debreceni Csokonai Színház Virginia Woolf Orlandóját mutatja be.

Lantos Anikó beszámolója szerint a fesztivál egy nagyszabású produkcióval zárul: a Pécsi Nemzeti Színház színrevitelében Peter Shaffer Amadeusát élvezheti a közönség.

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is öttagú zsűri kíséri figyelemmel az előadásokat, melyek közül hármat - Bánk bán, Tartuffe és Ványa bá - a közmédia is rögzít - mondta el a fesztiváligazgató.