Somogy borainak népszerűsítésére, a megyei, a városi önkormányzat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és borászok által életre hívott négynapos eseményen tizenhat termelő mutatkozik be, a Vígasságok terén az ő válogatott boraikon kívül pálinkákat, somogyi sonkákat és sajtokat is lehet kóstolni.

Pénteken tartják a Somogy bora 2017 borversenyt, a közönséget aznap, továbbá szombaton és vasárnap táncelőadásokra, koncertekre várják. Színpadra lép a Somogy Táncegyüttes, az Ametiszt Táncegyüttes, Péterfy Bori és mások mellett a Quimby is, utóbbi koncertjére belépőjegyet kell váltani.

Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi elnöke korábban elmondta, hogy az illatos, zamatos somogyi borok bárhol a világon megállják a helyüket, jó az árérték arányuk, de kevésbé ismertek még a hazai, sőt, a somogyi fogyasztók, vendéglátósok körében is.

Hozzátette, a fesztivál megrendezése része annak a stratégiának, amely célul tűzte ki e borok népszerűsítését, a helyben termő szőlő minél nagyobb mennyiségben történő helyi feldolgozását és értékesítését - közölte.

A stratégia készítésének szükségességét szakemberek azzal indokolták, hogy a Balatonboglári borvidéken termett szőlő 70-75 százalékát nem helyben dolgozzák fel, hanem értékesítik, így a 
hozzáadott érték máshol jelenik meg.

Úgy vélték, a helyi borászat erősödése szempontjából  kedvező lenne a feldolgozáshoz szükséges kapacitások növelése és az is, ha kampányokkal, marketingmunkával sikerülne a tudatos vásárlásra ösztökélni a somogyi fogyasztókat, akik ennek eredményeként több helyi bort fogyasztanának.