A program délelőtt indult egy kerékpár túrával a Jégcsarnoktól. Több, mint 70 diák pattant két kerékre, hogy elguruljon a Deseda tó partjára, ahol versenyekkel várták a gyerekeket. A tíz fős csapatokat öt alsó és öt felső tagozatos diák alkotta. Az ügyességi vetélkedők mellett szellemi versenyen is megmérhették tudásukat a Fekete István Látogatóközpontban a diákok.

A belvárosban is lesznek azonban programok, ezért pénteken délután 5 óráig a Városgondnokság lezárta az autóforgalom elől a Dr. Kaposváry György utca Vásártéri út és az órás körforgalom közötti szakaszát. Kerékpárral és gyalogosan azonban az útszakasz ez idő alatt is megközelíthető.

„Én nem csak az autómentes napon, de jó időben, egész évben kerékpárral közlekedem. Kaposváron két keréken is bármi gyorsan elérhető, nincsenek nagy távolságok. Örülök, hogy egyre több a kerékpárút, néha még az elektromos bicikliket is használom”-mondta Fehér Marianna.

Jó hír a bringásoknak, hogy a kerékpárutak hossza tovább bővül Kaposváron. Hamarosan újabb 16 kilométerrel növekszik a jelenleg 24 kilométeres városi kerékpárút-hálózat. A bővítés mellett a már meglévő kerékpárutakat is fejlesztik, szélesítik. A jelenlegi 4 állomásos kaposvári közbringahálózat pedig 18 állomásosra bővül.