A magas részvétel érdekében minden első véradót egy könyvvel ajándékoznak meg a szervezők, és minden véradónak 50 százalékos beiratkozási kedvezményt  is biztosítanak.

A könyvtár munkatársai és a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei szervezete ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a betegségek és a balesetek nem mennek nyári szünetre, így egész évben folyamatosan szükség van vérre.

„Nyaranta lényegesen nehezebb mozgósítani a véradókat, mint az év többi szakában. A nyaralások idején még a rendszeres véradók is nehezebben szánják rá magukat a véradásra. Ennek ellenére nem adjuk fel, egész nyáron igyekszünk új helyszíneket is bevonni, leginkább a nagy rendezvényekre koncentrálunk augusztus végéig” – tudta meg a Helyi Híradók Hujber Tasmástól, a  Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei szervezetének munkatársától.

Egy átlagos napon általában 1600-1800-an adnak vért, nyaranta azonban ez a szám jelentősen lecsökken.

„Hat éve adok vért, évente általában kétszer. Az első véradásra  év elején megyek, a másodikat általában őszre hagyom, de voltam már júniusban is” – mondta Ballér István rendszeres véradó.

A szabályok továbbra is változatlanok. Véradásra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti, legalább 50 kilogramm testsúlyú, egészséges felnőtt. Férfiak ötször, nők maximum négyszer adhatnak évente vért, és a két véradás között legkevesebb 56 napnak kell eltelnie. A véradásra vinni kell valamilyen fényképes igazolványt adatok felvételéhez, valamint a TAJ kártyát és a lakcímkártyát, és szükség van a társadalombiztosítási szám bemutatására is.

Minden véradás előtt van orvosi vizsgálat, amely egyebek mellett vérnyomásmérésből, szív- tüdőmeghallgatásából áll.

A Vöröskereszt kéri, hogy aki tud, nyáron is adjon vért, amely életet menthet!