Kásler Miklós kiemelte, az egészségügyben dolgozók, akik már lassan egy esztendeje küzdenek a frontvonalban a koronavírus-fertőzött betegekért, továbbra is példa értékűen helytállnak. Ugyanakkor - teszi hozzá - számukra is csak az emberek nagyarányú átoltottsága hozhat valódi enyhülést a kimerítő szellemi és fizikai terhelésben.

Mint írta, Magyarországon az utóbbi hetekben kedvezően alakuló oltási hajlandósággal együtt kedvezően alakult a beoltottak száma és aránya is.

"Ez rendkívül fontos, hiszen minden egyes beadott oltással életet mentünk, az ellátórendszert és az egészségügyi dolgozókat pedig tehermentesítjük" - írta a miniszter bejegyzésében.