Kaposvári rendőrök nyújtottak elsősegélyt egy kerékrobbanásban megsérült sofőrnek
 


A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai (MEKTO) 2017. június 19-én 16 óra 30 perckor az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán haladtak, amikor egy a leállósávon fekvő sérültre lettek figyelmesek. Megálltak, értesítették a mentőket, majd a rendőrök közül a "Police Medic" képzéssel rendelkező Drávecz Patrik r. törzsőrmester és Krénusz Krisztián r. főtörzsőrmester azonnal elsősegélyben részesítette a férfit. A MEKTO többi tagja eközben lezárta az autópálya külső sávját, valamint a mentés idején forgalmat irányított. Megállapították, hogy a sofőr korábban egy műszaki hiba miatt félreállt tehergépjárművével, majd amikor a hátsó kerekekhez lépett, az egyik gumiabroncs felrobbant. A leszakadó kerék és csavarjai megsebesítették a járművezetőt, majd nekicsapódtak egy a belső sávban haladó Citroen típusú személygépkocsinak is, amelyben anyagi kár keletkezett.

A mentőszolgálat munkatársai a 45 éves szarvasi lakost – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel vitték kórházba.