A méhnyakrák megbetegedések hátterében álló HPV vírus ellen ma már van védőoltás. A 3 vakcinából álló sorozat azonban több mint 50 ezer forintba kerül, mivel jelenleg nem részesül társadalombiztosítási támogatásban. Kaposvár ezért 2008-ban olyan támogatási rendszert dolgozott ki, amelyben minden lánygyermek családja, jövedelemtől függően anyagi segítséget kap, a háziorvosok pedig ingyen adják be a vakcinát. Év elején levelet írtam azoknak a családnak, ahol a leánygyermek betöltötte a 13. életévét, hogy tájékoztassam őket a támogatási lehetőségről. Az egy főre jutó jövedelem alapján öt kategóriába sorolva, a jövedelmi viszonyokat figyelembe véve támogatjuk őket, a legrászorultabbaknak így csupán 4000 forintot kell fizetniük.



Azért tartottuk meg ez az önként vállalt támogatási formát, mert a kezelésnél fontosabbnak tartjuk a megelőzést, fontos számunkra a családok anyagi terheinek csökkentése és a jövő generáció iránti felelősségérzet. Így idén 167 kaposvári lánygyermek részére vásároltuk meg az oltást 3,5 millió forintból. Az elmúlt években 1.000 lány kapta meg az életet mentő védőoltást segítségünkkel.



A Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnökeként kezdeményeztem azt is, hogy az állam járuljon hozzá a méhnyakrák elleni vakcina megvásárlásához. Az ügyben tárgyaltam Szócska Miklóssal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkárával is, akitől azt a tájékoztatást kaptam, hogy a szaktárca felmérést végez az oltás kötelező bevezetéséről és annak támogatásáról – írja közleményében a polgármester.



KH