A karitász szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: idén már hetedik alkalommal segíti a hideg idő beköszöntével a hátrányos helyzetű családokat és időseket: október 20-án Bajóton adtak át két családnak kályhát.
 
A segélyszervezet a kandallóprogramban 2014 óta mintegy kétezer olyan családnak tudott segíteni a fűtésben, ahol korábban egyáltalán nem volt kályha a házban - tették hozzá.  
 
Az 5kW teljesítményű, fatüzelésű kályhákkal egy nagyobb helyiség fűtését lehet megoldani. A korábbi évek tapasztalata alapján sokszor ez az egyetlen kályha jelentette a családnak a meleget, más esetekben pedig többgyermekes családok második fűtőeszközként használhatták.
 
Idén mintegy 100 köbméter fával támogatták a hátrányos helyzetű rászorulókat az egyházmegyei karitászközpontokon keresztül - áll a közleményben.
 
Kitértek arra is, hogy a segélyprogramhoz csatlakozni lehet az 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent).