A kormány az új ifjúsági stratégiában arra tesz javaslatot, hogy az állam magára vállalja az első középfokú nyelvvizsga költségét. Minisztériumi források szerint az intézkedés már a következő évtől hatályos lesz - írta a lap.

A kormányzati kezdeményezés összefüggésben áll azzal is, hogy egy 2014-es rendelet értelmében 2020-tól a felsőoktatásba csak az vehető fel, aki legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával rendelkezik. A Magyar Idők értesülései szerint a KRESZ-vizsgát is ingyenessé teszi a kormány a diákok számára.