Csokinyuszit márpedig nemcsak a gyerekek esznek. A Magyar Édességgyártók Szövetségének adatai szerint tavaly kicsit több mint 3,5 milliárd forintért vásároltunk mintegy 768 tonna szezonális édességet húsvétkor. Ez mennyiségben tíz százalékos csökkenés az azt megelőző évhez képest, ez a szám mégis pozitív változást jelez.

„Az értékesítés csökkenése évek óta jellemzi a piacot, miközben a fogyasztás a minőségi édességek felé tolódott el, inkább kevesebb, de drágább édességet választanak a magyarok” – részletezte Sánta Sándor a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke korábban az MTI-nek. 

A hirado.hu és a Helyi Híradók szerkesztőségének néhány tagja végigkóstolta a kínálatot, és a munkatársak megítélése szerint nemcsak egy-két finom, és jó minőségű csokinyuszit lehet találni az áruházak polcain.

A csokinyuszikat többnyire a Sparban vásároltuk, de a sajátmárkás termékek tesztelése érdekében ellátogattunk a Penny, Aldi, és Lidl áruházaiba is. Igyekeztünk több árkategóriából is vásárolni, illetve többfajta csokit is tesztelni.

A munkatársaknak először megmutattuk a még becsomagolt nyuszikat, így pontozták a megjelenést is. Ezután vakteszt következett. Maximálisan öt-öt pontot lehetett adni az ízre és az állagra, tehát egy termék maximálisan 15 pontot kaphatott.  

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép: Buzek Bence

 

12. helyezett – A meztelen nyuszi – 50 pont

Amilyen izgatónak szánták a csomagolást, annyira hervasztó élményt nyújtott a kóstolás. Néhány munkatárs egybehangzó véleménye szerint a nyuszi félelmetes, egyáltalán nem áll jól neki a már megszokott csomagolás hiánya, ráadásul teljesen idétlen benyomást kelt, hogy a nyulat a méreteihez képest aránytalanul nagy zacskóban árulják. A csoki csomagolása többek szerint egyetlen pontot sem ért. Ízre, állagra sem kellemesebb a helyzet. Valaki azt mondta, a csoki műanyagízű, más szerint pedig egyáltalán nem is hasonlított a csokoládéra. A Lidlben kapható Favorina márkájú csokinyúl tehát sok tekintetben formabontó: sem a csomagolása, sem az íze nem emlékeztet a már jól megszokott húsvéti csokinyulakra, viszont 329 forintba kerül.

 

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép: Buzek Bence

 

11. helyezett – A hippi nyuszi – 54 pont

A többek szerint is giccses nyuszi a Pennyben kapható 149 forintért, és valószínűleg a rutinos vásárlók egy pillantásra sem méltatnák a rózsaszín szoknyás, füle előtt virágot viselő nyuszit. Valószínűleg nem is hibáznának nagyot vele. A nyuszkó édes, mint a fiatal, szerelmes lányok, csak talán túlságosan is. Emellett többen is jelezték, hogy érdekes mellékíze van, de volt, aki nem pazarolta az energiáját, és csak annyit mondott „kuka”. Kár a túlédesítésért, mert a címke szerint a csoki legalább 30 százalékban kakaó szárazanyagot tartalmaz.

 

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép: Buzek Bence

 

10. helyezett – A főgonosz nyuszi – 61 pont

„Gonosz arca van, ez nem is nyúl!” – részletezte a papíron az egyik kolléga a véleményét a Nestlé nyuszijáról, amiben néhány Smarties drazsé lapult. Ahhoz képest, hogy a drazsékkal próbálják eladni a terméket, nem lehet kijelenteni, hogy bőségesen teletömték a nyuszit a kis színes bogyókkal. Emellett ízre és állagra sem az igazi a nyuszi. „Ez olyan, mint a csokimassza, viaszréteget képez a számban” – részletezték. Talán annyira nem is meglepő a kijelentés. A címke szerint ugyanis került a csokiba kakaóvaj mellett még zsíros tejpor, növényi zsírok – pálma és sheaolaj -, és tejzsír is. A kakaó szárazanyagot viszont kissé kispórolták; a nyuszinak mindössze – a címke szerint legalább – 25 százalékában van kakaó szárazanyag. A rettentő állag ellenére mégis sokan felpontozták a Nestlé termékét: több mint valószínű, hogy a főgonosz nyuszi csak a színes drazsék miatt küzdötte fel magát a tizedik helyre. A 48 grammos termék 299 forintért kapható, ha valakinek megjött a kedve a zsíros nyuszihoz.

 

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép: Buzek Bence

 

9. helyezett – A meglepetés nyuszi – 63 pont

A Boci tejcsokoládé nyuszija okozta a teszt egyik legnagyobb meglepetését. A ’80-as években születettek nosztalgiával tekintenek vissza a gyerekkorukra és az abban vitathatatlanul nagy szerepet játszó krémes állagú, kellemesen tejes-kakaós ízű Boci termékekre. Sajnos ebből mára nem sok maradt. A Boci nyuszijának a csomagolásáról külön kisesszét lehetne írni, mi a csomagolás jobb alsó részére került szomorú Bocit sajnáljuk a leginkább. A kollégák itt is érzékeltek egy kis műanyag ízt. Állagra a termék leginkább a Nestlé smarties-os csokijára emlékeztet. Szintén zsíros, és a címke alapján igazuk is van: a Boci csokinyuszijába szintén került pálma-és sheaolaj. A két termék közötti különbség mindössze annyi, hogy a Bocinyuszi 100 grammjában 2,4 grammal több zsír van.  A 70 grammos termék 349 forintba kerül.

 

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép: Buzek Bence

 

8. helyezett – A giganyuszi – 65 pont

Összességében véve nem volt ehetetlen az Aldiban kapható nyuszi, de nem is futott be nagy karriert. A gyártók szerencsére felismerték, hogy változik a világ, és van élet a növényi olajokon túl is. Ebbe a termékbe például a csomagolás szerint nem került shea- vagy pálmaolaj, de valamiért mégsem aratott osztatlan sikert. Néhányan túl édesnek találták, de volt, akit a tejcsokis tortabevonóra emlékeztetett a termék íze. Pedig papíron az Aldi terméke klasszisokkal jobb az előzőnél: legalább 30 százalékban tartalmaz kakaó szárazanyagot, és 18 százalékban teljes tejport. Úgy tűnik, mindez a nyolcadik helyhez volt elég. A 200 grammos terméket 549 forintért lehet kapni.

 

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép:_Buzek Bence

 

7. helyezett – A gyönyörű nyuszi – 71 pont

„Gyönyörű” – az egyik kolléga összes véleménye ez volt a Lidlben kapható Favorina márkájú nyusziról. Hogy a hosszú szempillák tetszettek-e meg neki, azt már nem fogjuk megtudni. Az ízére két ember adott három pontot, és a termék ennél csak jobb értékeléseket kapott. Volt, aki az összes szempontra öt pontot adott. Az egyik kolléga ebben az esetben is érzett egy kis műanyag ízt, de volt, akinek még ez a nyuszi is túl édes volt. Viszont a Lidlben kapható nem celofánba csomagolt nyuszi már mindenképp a „nyugodt szívvel ajándékozható” kategóriába került a vélemények alapján. A 150 grammos nyuszi 299 forintba kerül, és olcsóbb, mint a 12. helyen végzett társa.   

 

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép: Buzek Bence

 

6. helyezett – A  nagybetűs MILKA NYUSZI – 74 pont

„Ú, lesz Milka nyuszi is? Akkor biztos jövök tesztelni, az a kedvencem!” – mondták többen is a felkérésre. A Milka-kultusz valószínűleg nem a közeljövőben ér véget, mégis úgy sejtettük, hogy azért jobb helyen végez majd. A csomagolásról szólva, a női munkatársak sérelmezték, hogy a tápértéket nem tüntették fel, valószínűleg emiatt veszített értékes pontokat a lila nyuszi. Ízre és állagra a már jól ismert krémes, szájban kellemesen olvadó, kissé mogyorós ízt kaptuk. Nem csalódtunk, de ez most valahogy a hatodik helyre volt elég. Az 50 grammos lila nyuszi 399 forintba kerül.

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép: Buzek Bence

 

5. helyezett – A gnóm nyuszi – 75 pont

Igaz, a sima Boci csoki kissé leszerepelt, de amikor a tányéron az emberek meglátták a kis Aero golyókat, azonnal eksztázisba estek, hogy mindenkinek jusson legalább egy. Jutott is, a gyártó nem spórolta ki a jót az Aero nyusziból, és ezt mindenki imádta. A csomagolás nem lett a munkatársak kedvence, többen is említették, hogy a nyuszi formája inkább a Mikuláséra emlékeztet, viszont a címke mindent visz. A gyártó a tudatos fogyasztásra sarkall: „Javasolt 5 nap alatt 20 g-os adagokban elfogyasztani”, és azt is megemlíti, hogy import alapanyagokból készült hazai feldolgozású terméket tart a vásárló a kezében. A százgrammos nyuszit 619 forintért vásároltuk.

 

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép: Buzek Bence

 

4. helyezett – A vidám, de visszafogott nyuszi – 75 pont

Kisebb meglepetést okozott a Tibi étcsokoládés nyuszija, ugyanis nem gondoltuk volna, hogy a negyedik helyre kerül. Többen is említették, hogy matt papír miatt kissé visszafogott a termék, mások szerint viszont így elegáns a 60 százalékban kakaó szárazanyag tartalmú nyuszi. Csomagolás nélkül szép fényes a csoki, és a termék enyhe kakaóillatot áraszt. Ízre, állagra teljesen elfogadható, nem túl édes, nem túl kakaós, még azoknak is ízlett, akik egyébként nem fogyasztanak étcsokoládét a hétköznapokban. A 40 grammos nyuszit 229 forintért vásároltuk.

 

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
kép: Buzek Bence

 

3. helyezett – A szerencsés nyuszi – 76 pont

Szerencsés a Szerencsi nyuszi, mivel egy ponton múlt a dobogós helyezés. Szerencsés azért is, mert nagyon szép csomagolást kapott. Még a férfi kollégák is teljesen elégedettek voltak a visszafogott halvány mályvás színnel. Az állagra és a csomagolásra több pontot kapott a Szerencsi Diabon Nyuszi Figura Tejcsokoládé Fruktózzal, mint az ízére, hiszen a szaloncukorra emlékeztető kakaós íz nem lett mindenki kedvence, viszont egyáltalán nem volt elfogadhatatlan. A termék az ízére csak egyetlen embertől kapott három pontot, a többiek 4-5 pontot adtak a csokinyuszira, amely legalább 40 százalékban tartalmaz kakaó szárazanyagot. Az 50 grammos nyuszit 399 forintért vásároltuk, ami egyáltalán nem számít kiugróan magasnak, ha figyelembe vesszük, hogy a cukorbetegek nyugodtabb szívvel fogyaszthatják, mint a nem fruktózos nyuszikat.

 

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép: Buzek Bence

 

2. helyezett – Az őzike – 78 pont

A csokinyuszi teszt legnagyobb meglepetése a Cosmo márkájú őzike-nyúl, ami 70 grammos és a Pennyben lehet megvásárolni kemény 249 forintért. A csomagolásra ez a termék is 4, többnyire 5 pontot kapott, de a második helyhez azért ez elég kevés lett volna. Az íz és az állag is rendben volt a munkatársak megítélése szerint, bár ketten váltig állították, hogy még ez is édes, de a többség ítélete nyert.

 

Ízleltünk és kritizáltunk - itt a nagy csokinyúl-teszt eredménye
Kép: Buzek Bence

 

1.helyezett – A másik dimenzióban élő nyuszi – 82

Az első helyre az „egy másik dimenzióban elő” Kinder nyuszi került. Habár a csomagolását eléggé lepontozták, úgy tűnik, a beltartalmi értékek hibátlanok. Az egyik munkatárs szerint a szinte vibráló kék szín miatt a Ferrero Magyarország által gyártott nyuszi a jól ismert meséből, a Hupikék Törpikékből szökött, más pedig a lábai, illetve a pirosas, de inkább narancssárgába hajló nadrág miatt Törpapához hasonlította a terméket. A csokinyuszi ízre és állagra teljesen rendben van, lehet törni, harapni, és a szájban is jól olvad, az íze pedig pontosan olyan, mint a már jól ismert Kinder csokié. A gyerekek, unokák imádni fogják, csak győzze megfizetni, ugyanis a közepes, 55 grammos nyuszi 429 forintba kerül.