Tavaly szeptemberben több mint 300-an vettek részt az első KE Cross Run Versenyen. A Kaposvári Egyetem tavaly a Magyar Honvédség közreműködésével olyan pályát állított össze, amely akár egy kiképző központban is helyet kaphatott volna.

Az I. KE Cross Run akadályai között építettek és természetesek egyaránt helyet kaptak. A pálya pedig az idén sem lesz egyszerűbb, aki azonban szeretné feszegetni és kipróbálni a saját határait, annak mindenképpen ott a helye a II. Cross Run versenyen.

A terep akadályfutás bekerült a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség hivatalos sportágai közé. is. A kaposvári egyetemisták térítésmentesen indulhatnak a versenyen, az ő nevezésidíjukat az egyetem fizeti.