Szita Károly (Fidesz-KDNP) sajtótájékoztatón elmondta: a jövő év tavaszán kezdődő, 2019 végére befejeződő 17,7 milliárd forintos projekt olyan építkezéseket foglal magába, amelyek révén tisztább lesz a levegő, biztonságosabb a közúti közlekedés és szebbé válik a Petőfi tér és a Csík Ferenc sétány közötti terület.

Patak Norbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektiroda vezetője közölte, hogy egy régi felüljáró helyett gyalogos- és kerékpáros-forgalomra is alkalmas hidat, valamint járdákat építenek, több körforgalmat, számos parkolóhelyet alakítanak ki. Hozzátette, egy helyre kerül a helyi és a távolsági autóbuszok állomása, és közös peronja lesz a vasútállomással a könnyebb átszállás érdekében.

Szita Károly utalt arra, hogy a közlekedési központ kialakítása a második legnagyobb beruházás lesz Kaposvár 2020-ig tartó, 171 milliárd forintos fejlesztési programjában, ennél többet csak a somogyi megyeszékhelyet az M7-es autópályával összekötő M67-es gyorsforgalmi út építésére költenek.

Hozzátette, a város egykori polgármesteréről Németh Istvánról elnevezett program érinti a gazdaságot, az oktatást, az óvodai ellátást, a környezettudatosságot, a megújuló energiák hasznosítását, a zöldváros koncepciót és a közlekedést is.

A programot azért indították el, hogy minden kaposvári jobban éljen, jobban érezze magát a városban - hangoztatta a politikus.