„Nagyon örülünk az elismerésnek, melyben valamennyi kollégám több éves munkája benne van. Eddig csupán a régióban számítottunk mintaintézménynek, a díjjal most országosan is azok lettünk”- mondta Benczéné Csorba Margit, az intézmény főigazgatója.

A központban kiemelt szerepet kap a tehetségek gondozása és segítése. A pedagógusok, gyógypedagógusok rengeteget tesznek azért, hogy mindenkiből kihozzák a legtöbbet, akár sportról, vagy tanulmányi eredményről legyen szó. A téli sportokban különösen eredményesen szerepeltek a bárczis gyerekek, akik nemzetközi erőpróbákon is kiemelkedően teljesítettek, de a judó versenyekről is érmekkel térhettek haza. A művészet több ágát is művelhetik az intézményben a gyerekek, a fotózás és a képzőművészet különösen kedves számukra.

A Minősített Tehetséggondozó Műhely rangot öt évre kapta meg a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Központ.

Az intézmény tehetségsegítő munkáját ebben az időszakban a Nemzeti Tehetség Programnak és a Tehetségek Magyarországa projektnek köszönhetően többletszolgáltatásokkal támogatja az Új Nemzedék Központ, többek között akkreditált pedagógus-továbbképzéseket, tehetségfejlesztő eszközöket, a diákok számára mentorprogramokat, táborokat biztosít, valamint szakmai eseményekkel, konzultációs és publikációs lehetőségekkel is segíti a nyertes iskolákat.

A megmérettetésen legnagyobb arányban gimnáziumok váltak Minősített Tehetséggondozó Műhelyekké, tizenhat gimnázium kapta meg a címet. Összesen 38 intézményt díjaztak a 171 pályázó közül.