Az Otthon melege program új alprogramja a földgázüzemű gázkonvektorok energiamegtakarítást eredményező cseréjéhez nyújt vissza nem térítendő támogatást. A közép-magyarországi, a nyugat-dunántúli, a dél-dunántúli és az észak-alföldi régióból eddig közel 3500 kérelem érkezett be.

Legközelebb a dél-alföldi régióban, szeptember 27-én, szerdán reggel 8 órától lehet a készülékek cseréjéhez elektronikus úton vissza nem térítendő támogatást igényelni. Szeptember 27-től Dél-Alföldről, szeptember 28-tól Észak-Magyarországról, szeptember 29-től pedig Közép-Dunántúlról lehet pályázni a forrás kimerüléséig.

A benyújtott pályázatokkal kapcsolatban a pályázati portálon (https://konvektor2017.nfsi.hu/) tájékozódhatnak az érdeklődők.

A gázkonvektorok cseréjéhez Közép-Magyarországon múlt csütörtöktől, a Nyugat-Dunántúlon péntektől, a Dél-Dunántúlon pedig hétfőtől lehetett vissza nem térítendő támogatást igényelni, a három régióban a pályázatok benyújtását pénteken 10-kor, illetve 12-kor, valamint hétfőn 11 órakor felfüggesztették.

A közlemény szerint az Otthon melege programban meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A támogatásoknak köszönhetően jelentősen javulhat a lakosság energiafelhasználásának hatékonysága, csökkenhet Magyarország szén-dioxid-kibocsátása, mindez pedig nagymértékben hozzájárul a magyar klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez.

Az 1,5 milliárd forintos keretösszegű alprogram a lakóépületekben található gázkonvektorok cseréjére szolgál. A felmerülő anyag- és munkadíjak mellett a tervezési, engedélyeztetési és egyéb szakhatósági költségekhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás. Maximális mértéke ingatlanonként és magánszemélyenként az elszámolható bruttó költségek 80 százaléka, de legfeljebb 500 ezer forint.

A 2014 szeptemberében indult program segítségével mára több mint 130 ezer háztartás energiahatékonysága javult.